Gigantikus rendezvényen villantotta fel az autózás jövőjéről szőtt terveit a Volkswagen. A Düsseldorfban tartott eseményre a világ minden tájáról sok-sok embert hívtak meg, a program fénypontja pedig nyilvánvalóan az új városi villanyautó volt. Az óriási tömeg miatt egyelőre nincsenek is csak messziről, telefonnal lőtt képeink.
A német gyártó az érkező új modellt a Bogárral igyekszik összekötni, amely számomra azt jelenti, hogy óriási darabszámban szeretnék értékesíteni majd az új modellt, amelyet az ID. EVERY1 (= everyone, azaz mindenki) névre keresztelt tanulmányautóval harangoznak be. Az eseményt átlengte a gyártó magabiztossága, hogy a Volkswagen tud és akar jó autókat gyártani.
Frissítés: nézd meg fotóinkat a helyszínről ezen a linken!
A várhatóan ID.1 néven piacra kerülő autó szériagyártású változatát 2027-re készíti el a Volkswagen, 20.000 euró körüli induló árral, azaz több, mint 8 millió forint lesz a jelenlegi tervek szerint. Mivel azonban 2-2,5 év van még a modell érkezéséig, nagy kérdés, hogy ez tartható-e.
Addig sem marad új villanyautó nélkül a Volkswagenre vágyó vásárló, hiszen az az ID. 2all (= to all, azaz mindenkinek) már 2026-ban piacra kerül a 25 000 eurós (10 millió forint) kategóriában. Ez az autó a ferdehátú mellett szabadidő-autó variánst is kap.

A „lebegő” tető kilépő élét három részre osztották: két szélen légterelővé húzták, középre a harmadik féklámpát illesztették be
Mindkét modell része az új, elsőkerék-hajtású elektromos városi autócsaládnak, amelynek tagjai a Volkswagen-csoport más márkáival közös technológiára épülnek. Így például az ID.2 testvére a Cupra Raval. Ezek alapja a Volkswagen új, moduláris elektromos hajtású platformja: az elsőkerék-hajtású MEB.
Az említett két kisautóval együtt a Volkswagen 2027-ig összesen kilenc új modellt, köztük négy elsőkerék-hajtású elektromos autót kíván bevezetni, amelyek az említett moduláris elektromos meghajtású (MEB) platformra épülnek.
AZ ID.EVERY1 kedves, de feszes designjával egyértelműen a VW up! formavilágát igyekszik tovább vinni, de ahhoz képest nagyobb. Hiszen az up! 3,6 méter hosszú volt, a tanulmány viszont 3880 mm hosszúságú. Ehhez képest 1490 mm magas és 1816 mm széles.
„Az volt a célunk, hogy valami merész, mégis közérthetőt alkossunk. Az ID. EVERY1 magabiztos megjelenésű, de mégis szerethető marad – olyan részleteknek köszönhetően, mint a dinamikus első lámpák és a „mosolygó” hátsó rész” – mondta el Andreas Mindt, a Volkswagen formatervezési vezetője.

Íme, a mosolyra húzott szegletű hátsó lökhárító. A függőleges fényvisszaverő az elülső nappalifény-sávra rímel
Ezek a dizájnelemek többé teszik, mint egy egyszerű autót: karaktert és identitást adnak neki, amellyel az emberek azonosulni tudnak.
Nem hiányzik a klasszikus Volkswagenekről ismerős, egyenes övvonal és masszív C-oszlop, miközben a 19 colos kerekek már nem épp megszokottak egy kisautón. Külön kiemelték az autó vidámságát, mivel az „első és hátsó lökhárítók alsó részei is mosolyognak”, amit az alsó részen nagyon széles, vízszintes vonalakkal és oldalt enyhén megemelt végekkel érnek el. Élőben kifejezetten sportos, maszkulin az autó, köszönhetően a masszív sárvédőíveknek, széles nyomtávnak és sportos abroncsoknak.
Manapság divatosak a keskeny lámpák, de a Volkswagen új tanulmányautóján hagyományos méretű elemeket látunk, amelytől kissé klasszikus a látvány, ismerős érzésünk van. Összességében a forma engem emlékeztet a vasaló Suzuki Swiftre, ahogy az üvegfelületek bukósisakszerűen körbefutják az autót. Az összkép azonban játékosabb és sportosabb Kilincsei a karosszériába simulnak, amely miatt hangsúlyosan nagy fémfelületek uralják az autó sziluettjét,.

A túlnyúlás elöl is minimális, de hátul még kurtább
A méretben az up! és a Polo közé belőtt modell négyszemélyes, csomagtartója 305 literes.
Az utasteret – amelyet egyelőre csak fotókról ismerhetünk, mert a kiállított autó le volt sötétítve – vízszintes vonalak uralják, de ahogy egy modern autónál szokás, a képet az infotainment rendszer központi érintőkijelzője uralja. Alatta helyezkednek el a belső hőmérséklet, az ülésfűtés és az audió hangerejének gombjai. A műszerfal első utasoldali részét variálhatóan alakították ki, ide kerülhet polc vagy tablet-tartó is. Kormánya két küllős, felső és alsó részén lapított.
Többfunkciós a középső kartámasz is, amely sínen hosszirányban mozgatható, illetve állítható polcok húzhatók ki belőle.
A koncepciójármű villanymotorja 70 kW-os (95 LE), végsebessége 130 km/óra, azaz autópályán is kellő magabiztossággal közlekedhet. A hatótávolságát jelenleg 250 km-re ígérik.
Az ID.1 lesz az első olyan modell az egész konszernben, amely egy alapvetően új, a gyártó ígérte szerint „különösen hatékony” szoftvert használ. Ez azt jelenti, hogy a jövő belépőszintű Volkswagenje a teljes életciklusa során bővíthető új funkciókkal. Vagyis a megvásárlása után is egyedileg az ügyfelek igényeihez igazítható.
Ugyanakkor nem csak elektromos a jövő a Volkswagennél, azt is megerősítették, hogy 2026-tól új belsőégésű modelleket és hibrideket is bevezetnek.
„Az ID. EVERY1 a kirakós játék utolsó darabja azon az úton, amelyen a legnagyobb modellválasztékkal rendelkezünk a volumenszegmensben. Ezután minden vásárlónak a megfelelő autót kínáljuk majd a megfelelő hajtásrendszerrel – beleértve a megfizethető belépő szintű tisztán elektromos mobilitást is” – mondta el Thomas Schäfer, a Volkswagen Személyautók vezérigazgatója.

Barátságos színek, újrahasznosított anyagok
A szakember beszédében úgy fogalmazott, hogy 2030-ban a Volkswagen a világ vezető volumengyártója lesz, mindenki számára elérhető márkaként. Mint mondta a német autógyártók továbbra is képesek innovatív, jó elérhető autókat gyártani.
1-es Volkswagen
Nem most először láthatunk majd 1-essel a nevében Volkswagent. A 2002-es tanulmányautó nyomán született meg az XL1, a Volkswagen 1 literes autója. A 2013-2016 között mindössze 250 példányban gyártott 111 000 euróba kerülő modell esetében az 1-es a fogyasztásra utalt. Akkor azzal szerette volna megmutatni a Volkswagen, a technológia képességeit a takarékos autókkal kapcsolatban.
A formáját a pingvinektől öröklő, mindössze 1153 milliméter magas autót hibrid hajtás mozgatta. A 0,8 literes, kéthengeres TDI motor 48 lóerős, a villanymotor teljesítménye 27 lóerő. A rendszerteljesítmény 70 lóerő és 140 Nm.
A különleges forma tette igazán takarékossá, hiszen az alaktényezője mindössze 0,189, míg az igazán áramvonalas normál autóké 0,21-0,23 körüli.
Az autó vázát és utasterét adó egység csupán 89,5 kilót nyom, mert szénszálerősítésű műanyagból készült.A mindössze 795 kilós XL1 12,7 mp alatt gyorsul 100-ra.
A Vezess ki is próbálta az XL1-est, olvasd el mit gondoltunk róla: