Ha megkérdezel egy gyereket, mi szeretne lenni, nagy valószínűséggel az állatorvos, színésznő, vagy éppen a tűzoltó, orvos, rendőr szerepel majd a lista élén. De mi motivál valakit arra, hogy egyszer csak az Északi-tengeren találja magát, egy rikító narancssárga-piros mentőhajón, és az olajfúró toronyról tengerbe pottyant embereket mentsen ki a kellemetlenül hideg és barátságtalanul hullámzó vízből?

Végh Márk esetében minden úgy kezdődött, hogy utálta a port. Nagyon. 

Hogy kerül valaki az Északi-tenger egyik legprofibb mentőcsapatába?

Hogy miért Dánia? Feleségem unokatestvére él itt, már elég régóta. Én ugyan Írországba tartottam, amikor elhatároztuk, hogy külföldön próbálunk szerencsét, azért jöttünk errefelé, hátha a rokon tud segíteni. Két hét alatt találtam munkát. Eleinte egy mexikói étteremben, ahol az utolsó három évben már konyhafőnökként dolgoztam, a mostani cégnél 2017 márciusában kezdtem.

Az Északi-tenger szőrös őrangyalai 1

Nagyjából 50 különböző méretű és más-más célra specializált hajó lehet a cég flottájában

Azóta évente úgy 200 napot vagyok a tengeren. Előtte Magyarországon mindenfélét csináltam, de szakácsként sosem dolgoztam, bár ez az egyik végzettségem. Miután kijöttünk Dániába, mindig azon járt az eszem, hogy lehetne a tengerre kerülni. Végül három év után vettem egy 22 lábas hajót, majd egy 26-ost, aztán a mostanit. De azok csak a pénzt vitték, így kitaláltam, hogy akkor dolgozni is a tengeren kéne.

Milyen papírok kellenek ehhez a munkához?

Ahhoz, hogy hajószakácsként dolgozhass, ha van szakács végzettséged, akkor elég egy egyhetes tanfolyam, ami ingyenes, ha egyébként megfelelsz a felvételi követelményeknek. Ezt egy hónap gyakorlat követi egy hajószakács mellett, vagy egy év önálló munka. Ezután kapod meg a képesítést.

Mivel a cégünk különleges mentési feladatokkal foglalkozik és nem kereskedelmi flottához tartozik, ezen kívül még sok más tanfolyamot – tűzoltás, elsősegélynyújtás, túlélőgyakorlat a hajó elhagyásával – is el kellett végezni. Ez nagyjából egy évet vesz igénybe, de azért munka mellett is meg lehet csinálni, ha valaki elég elszánt. Persze a papírok nem érvényesek örökké, közülük sokat meg kell újítani, 3-5 évente.

Az Északi-tenger szőrös őrangyalai 2

A kilátás sem rossz

Mennyit lehet ezzel keresni, megéri?

Ha egy átlagos éttermi szakács fizetését vesszük 100 egységnek, akkor a hajón nagyjából 125-öt keresek, és ezt arra a hónapra is kifizetik, amikor otthon vagyok. Ehhez jön még úgy plusz egyhavi fizetés évente, szabadságpénz, illetve a cég elég komoly baleset- és egészségbiztosítást, valamint nyugdíj-előtakarékosságot is fizet. Cserébe hosszú ideig össze vagy zárva egy maroknyi emberrel. 

Ha már összezártság: vannak konfliktusok? Végül is nem lehet munka után hazamenni, hátrahagyva a problémákat.

Ha van, akkor is csak egyszer, aztán valaki nem jön többet. Ehhez a munkához az egyik legfontosabb a kellő tolerancia és alkalmazkodóképesség. Egymásra vagyunk utalva.

Az Északi-tenger szőrös őrangyalai 3

Giccses naplemente az ablakból

Beszéljünk a legfontosabbról: mit csinál pontosan egy mentőhajó?

Az elsődleges feladatunk a fúrótornyokon dolgozók biztosítása, esetleges mentése. Amikor a rig – fúrótorony – külső részén dolgoznak, addig nem kezdhetik meg a munkát, amíg mi jóvá nem hagyjuk. Ez azt jelenti, hogy a hajónk olyan pozícióba áll, ahonnan nappal 5, éjjel 10 perces szintidőn belül végre tudunk hajtani egy mentést, ha a vízbe esne valaki.

Esvagt Aurora

Márk a cégnél több hajón is megfordult már, a legrégebbi, legöregebbtől a legizgalmasabbig. Ez utóbbi az Aurora, ami nyilvánvalóan nem a szentpétervári példány. Ezt a hajót Spanyolországban gyártották 2012-ben, készenléti mentőhajónak. Vészhelyzetben képes azonnali segítséget nyújtani a tengeri platformoknak, fedélzetén 320 túlélő fér el. 

Az Északi-tenger szőrös őrangyalai 4

 

Az Aurora képes tengeri vontatási feladatokat ellátni, és duplex dinamikus helymeghatározó rendszerrel van felszerelve, amely lehetővé teszi a pozíció megtartását még olyan kedvezőtlen körülmények között is, mint a hurrikán erejű szél és a viharos tenger. Mérete is impozáns, hossza 87 méter, szélessége 17 méter, tömege pedig 2100 tonna. Hajtása dízel-elektromos, az energiát két darab 3600 kW-os dízelmotor termeli. 

Öt perc? Ez komoly?

Sokat nem lehet késlekedni, a víz hőmérséklete 4-10 fok között változik, télen-nyáron. Attól függően, milyen ruhában esik valaki a vízbe, a hipotermia pár percen belül beállhat. A mi védőruhánkban 6 óra alatt 2 fokos vízben sem csökkenhet a testhőmérséklet 2 fokkal. A mentéshez a legfontosabb eszközünk az FRB, a fast rescue boat, magyarul gyors mentőhajó. Ezen kívül van pár egyéb cucc is, például a „dacon rescue scoop” – ez olyasmi, mint egy óriási halászháló – amivel a nagy hajóval is tudunk vízből menteni.

Valahogy így:

A hajónkon természetesen van „kórház” is a mentettek ellátására, és sajnos kápolna is, ha esetleg haláleset történik. A kórház a személyzetnek is elérhető, ha valaki beteg, akkor mérlegelés kérdése, hogy mi lesz vele. Ha kezelhető, akkor itt megoldjuk, feküdtem már én is három napig lázasan a kabinomban, és volt bokaficamom is. Persze, ha súlyos, akkor hazaküldenek, vagy visznek.

Gondolom, ritkán esik be valaki a tengerbe, mit csináltok a többi napon?

Minden nap máshogy telik, és nem unatkozik senki. Minden reggel le kell ellenőrizni az FRB-t. Beindítják, megnézik, hogy minden rendben működik-e rajta, van rádiópróba stb. Aztán napi karbantartás a program, vagy a dekken, vagy a gépházban, vagy a lakótérben. Gyakorlat minden pénteken 14 órától, ami tűzoltási gyakorlat, a hajó elhagyásának gyakorlása, ahol persze nem ugrálunk a vízbe, csak végigjárjuk az eszközöket, és mindenkinek tudnia kell vízre tenni a mentőszigetet, és tudni, kinek mi a dolga egy ilyen esetben.

Az Északi-tenger szőrös őrangyalai 5

Akár szárazföldi tűz oltásához is elég a fecskendők teljesítménye

Aztán lehet gyakorolni az FRB vízre rakását áramszünet esetén, a felborult csónak visszafordítását, és van mentési gyakorlat, képzelt sérültek diagnosztizálása megadott életjelek alapján, illetve látható sérülések alapján ellátási terv készítése. Emellett kisebb gyakorlatok a kórházban, amiben az újraélesztő gép használata, szívmasszázs, hordágyon rögzítés, kötözés is benne van, és a tisztek néha varrnak is, vagy katétert raknak be, amit műkaron gyakorolnak.

Ezek a tervezettek, de ezen kívül hetente legalább egy MOB – Man Overboard, vagyis ember a vízben – mentés is van a platformról nappal és éjszaka is. Ilyenkor bedobnak egy bábut, ilyet mi is szoktunk csinálni, csak a hajóról.

Az Északi-tenger szőrös őrangyalai 6

Ilyen bábut kell a gyakorlatok során megtalálni és kiemelni a tengerből

Néhány perc alatt tényleg ki lehet halászni valakit a tengerből?

Néha még hamarabb is. Egy mentési gyakorlat úgy zajlik, hogy hívnak minket rádión, hogy két emberük megy ki dolgozni, majd megadják, hogy pontosan hol folyik majd a munka. Például XY platform, délnyugati oldal, Z daru alatt. Mi pozícióba állunk, és jóváhagyjuk, hogy kezdhetik. Ezután, ami lehet néhány perc, de akár több óra is, jön a hívás, hogy az egyik ember a vízbe esett.

Akkor nálunk beindul a gépezet, az ügyeletes tiszt riaszt és a hajót olyan pozícióba fordítja, hogy az FRB-t biztonságosan vízre lehessen tenni. Három matróz azonnal beöltözik és előkészítik a csónak vízre rakását. Töltőkábel ki, spaniferek le, miközben a gépészfőnök már a csónakot vízre rakó emelő kezelőpultjánál áll, készen a vízre rakásra.

Nagyjából így zajlik egy gyakorlat az Aurorán:

Rádión engedélyt kérnek a hídtól a vízre rakáshoz, ha megkapják, indulnak a platform irányába. Én a riasztás elhangzásakor rohanok a hídra és távcsővel próbálom lokalizálni a bábut. Ha sikerül, addig nem vehetem le róla a szemem, amíg valaki át nem veszi. Én mondom a pozícióját az FRB-hez képest, az ügyeletes pedig rádión továbbítja nekik az információt.

Ha a platformról látják a bábut, nekik is kötelességük rádión közölni velünk a helyzetét. Ha megvan, beemelik és visszahozzák a hajóra. A beemelésig nappal nem telhet el 5 perc. Éjjel 10.

Mennyire van rossz idő?

Ez változó, van, amikor kifejezetten békés a tenger, és van, amikor nagyon barátságtalan. Nekem eddig a 16 méteres hullámzás volt a legkeményebb, ami mellé 38 m/s-os – 137 km/h-s – szelet is kaptunk.

Pont 16 méter? Hogy lehet ezt mérni?

Vannak meteorológiai bóják kirakva. Ezek mérik a hőmérsékletet, a hullámzást, a szélsebességet, minden egyebet, és a platformon is vannak hasonló célból műszerek.

Az Északi-tenger szőrös őrangyalai 7

Nem mindig barátságtalan a tenger, van, hogy kifejezetten békés

Mit termelnek ki a platformok?

Aminél most állunk, az éppen semmit, mert felújítják, meg kellett emelni az összeset, mert lesüllyedtek. De ha nemsokára beindulnak, akkor földgázt.

Lesüllyedtek? Ez komoly?

Igen, itt 45 méter körüli a vízmélység, így a platform lábakon áll a tengerfenéken. A norvégoknál más a helyzet, ott a Goliat platform nagyjából 500 méter mély vízben horgonyon áll. De vannak mobil platformok is, amelyeknek felhúzható lábaik vannak. Ezeket három hajó vontatja a megfelelő helyre, ott leengedi a lábait és kiemelkedik a vízből.

Az Északi-tenger szőrös őrangyalai 8

Most épp lábakon áll a platform, de ha leengedi magát, akkor három hajóval új helyre lehet vontatni

Néhány éve egy román teherhajó zátonyra futott a Helemba-sziget közelében, és pár ember úgy gondolta, hogy rumot visz a hajón szolgálatban lévő matróznak. Nálatok mi a helyzet az alkohollal?

Az alkohol a hajón szigorúan tiltott dolog, már a cserehajón szondát fúj mindenki, ha nem 0.0, már mehetsz is leadni a cuccodat. Ezenkívül vannak szúrópróbaszerű drogtesztek is.

Az ivóvizet viszont mi csináljuk tengervízből, van erre külön berendezés. Óránként egy köbméternyit készít, a napi fogyasztásunk pedig másfél köbméter, tárolni viszont akár 80 köbmétert is tudunk, négy különböző tankban. A vízminőséget is folyamatosan ellenőrzik, ha valami baj van, átállunk palackozott vízre, míg ki nem javítják a hibát.

Szennyvízből üzemi és háztartási is keletkezik, ezek közül van, ami tisztítás után mehet a tengerbe, és van, ami tankba kerül és a kikötőben lehet leadni. Ezekről is naplót kell vezetni, és ezt ellenőrzik is. Ha valami nem jó helyre kerül, a nemzetközi szabályozás értelmében azt szigorúan büntetik.

Mivel töltöd a szabadidőd?

A hajón van konditerem, egy pihenőszoba házimozival, játékkonzollal, könyvekkel, társasjátékokkal, rengeteg filmmel. Ezen a hajón mindenkinek külön kajütje van saját fürdőszobával, amit mindenki maga tart tisztán és rendben. Ezt az elsőtiszt ellenőrizheti. A közös helyiségek takarítása fel van osztva és előre meghatározott terv szerint történik.

Az Északi-tenger szőrös őrangyalai 9

Nem egyhangú az étkezés

Mindenki magára mos, én ugye főzök. A napi munkám reggel 6-tól délután 1-ig majd 3-tól este 7-ig tart papír szerint. Magam osztom be az időmet, ha ügyes vagyok, lehet ennél kevesebb, de sokszor dolgozom többet is. Havonta egyszer, legfeljebb kétszer jön áru hajóval, azt felemelik a platformra, majd daruval leteszik ránk. Kipakolunk a konténerből, majd üresen visszaemelik. Így adjuk le a szemetünket is.

Ezek a csinos dolgok is a hajón készülnek:

Az Északi-tenger szőrös őrangyalai 10
Az Északi-tenger szőrös őrangyalai 11

Az állandó árukészlet értéke a hajón negyvenezer korona – 2 millió forint – körül mozog. Hasonlóan izgalmas a legénységcsere is, ezt a világon egyedülálló módon a tengeren hajtjuk végre. A cserehajó felveszi az esbjergi kikötőben a váltást, majd körbeviszi őket a kint lévő hajókhoz, ahol a mentőcsónakokról száll fel a friss csapat a hajóra, illetve azon távoznak az addig szolgálatban lévők is.

A platform legénységének még izgalmasabb a váltás, őket helikopterrel hozzák, viszik. Természetesen ezt is mi biztosítjuk. Sőt, néha ezt is gyakorolni kell, így segítettünk már a norvég parti őrség pilótáinak is, úgy, hogy minket emeltek fel a vízből, és tettek vissza a hajó fedélzetére.

Angol a hivatalos nyelv?

Nem, a dán, de angolul is ki kell írni mindent, és az összes felirat, címke nemzetközi szabvány szerinti. És természetesen mindenkinek tudnia kell angolul.

Az Északi-tenger szőrös őrangyalai 12

Nem az angol a hivatalos nyelv, de mindenkinek tudnia kell angolul a fedélzeten

Vannak tengerészbabonák, furcsa szokások?

Nézd, így néz ki a kávésbögrém három hét után. Cseréig nem mosom el soha:

Az Északi-tenger szőrös őrangyalai 13

Nem igazán vonzó. Akarom tudni, hogy miért ilyen?

Azon a hajón, amin kezdtem, volt két hatvan év körüli feröeri gépész, akik egymást váltották. Egyszer az egyik bögréjét jófejségből elmostam. Hát, nem kellett volna. Azt tartják az öregek, ha elmosod, hamarabb elhagyod a hajót, mint lejárna a szolgálat. És nem jókedvedből, sokkal inkább baleset vagy egyéb kellemetlen ok miatt. Gondolhatod, azóta én sem mosom.

Ha ők tizenéves koruk óta a Feröer-szigetek és Izland között halásznak, és még élnek, valami tudhatnak… A másik a fütyülés, az sem igazán szerencsés dolog hajón. Vonzza a vihart vagy a rossz időt. 

Van még egy vidámabb dolog is, az út felénél néha furcsa dolgok történnek az arcszőrzettel. Ilyenkor szokás valami bolondságot csinálni, féloldalasra nyírni, csíkokat vágni bele. Komoly tétje nincs a dolognak, mert mire vége az általában többhetes útnak, addigra vissza lehet állítani egy többé-kevésbé vállalható megjelenést. 

Az Északi-tenger szőrös őrangyalai 14

Élő embert mentettetek már?

Az Auroráról igen, a Goliat platformról hajnal kettőkor esett a vízbe valaki. 7 perc múlva a hajó kórházában volt. 20 méter magasból esett a tengerbe, de szerencséjére a kollégái látták a zuhanást, és azonnal riasztottak minket. Az Aurorával egy parti olajátvevő üzem oltásában is részt vettünk, a térségben senki másnak nem volt akkora teljesítményű vízágyúja.

Az Északi-tenger szőrös őrangyalai 15

Itt a frászt hozták a mentőhajóra, pedig csak egy energiatermelésre használt jetmotort indítottak be, nem pedig felgyújtották a platformot

Megérdemelt pihenés

A hosszú, munkával töltött időszakok után a szabadság is hosszabb, mint amit a szárazföldön megszoktunk. Akár több hónap is összejöhet, amit a családdal, barátokkal lehet tölteni a kollégák helyett. Na, és mit gondolsz, mit csinál ilyenkor az, aki hónapokat tolt le egy hajó fedélzetén? A víz közelébe sem megy?

Nem, nem talált. Márk elmegy vitorlázni, csak valamivel kellemesebb klímájú helyre. De van, amikor a kollégáknak tart vitorlás tréninget. Érted, azoknak, akikkel hetekig egy hajón dolgozik. Úgy fest, Márk megtalálta az ideális munkát.

És te? Tudnál hasonló körülmények között dolgozni?
Simán, már holnap indulnék
61% (133)
Kizárt, a Hapci átkelőhajón is rosszul vagyok
39% (86)