Tavaly szerencsém volt élőben megtekinteni egy Ferrari-versenyautó bemutatóját: mint utólag kiderült, rég volt olyan premierje a maranellóiaknak, amit ekkora siker követett, ugyanis a 499P le mans-i győzelmet hozott a márkának. Egy év elteltével ismét Olaszországba voltunk hivatalosak, ismét a Finali Mondialira, ezúttal Mugellóba.

Leszámítva az eltérő helyszínt, hasonló forgatókönyvre lehetett számítani, mint tavaly. Mégis más volt ez az esemény, hiszen tavaly nyílt titok volt, mi lesz a fő attrakció, idén viszont senkinek nem lehetett fogalma arról, milyen nagy bejelentésre készülnek a toszkán versenypályán. A kisebb bejelentést már előre beharangozták: élőben debütált a 296 Challenge is, de erről majd később.

Ismerős volt a helyzet: a világpremier előtt irány a kívülről ártatlannak tűnő, belül kvázi beléptetőrendszeres helyiség, ahol vagy leadjuk telefonunkat, vagy matricát ragasztanak kamerájára. Ezt követően a privát leleplezés helyszíne jön, ahol a vörös lepel alatt lapul valami.

Világító helyzetjelzőjéről és a hátsó szekció alakjáról azonnal felismertem, hogy a 499P – vagy valami ahhoz hasonló autó – rejtőzik a lepel alatt, de ötletem nem volt, hogy pontosan mit láthatunk majd. Nem is lehetett volna, ugyanis az, amit a Ferrari csinált, példátlan.

A maranellóiak gyakorlatilag fogták Le Mans-győztes versenygépüket, kicsit átalakították a borítás alatt a dolgokat,

és ezzel megszületett a 499P Modificata, az autó, mellyel bárki endurance-versenyzőnek érezheti magát. Meg lehet ugyanis venni.

22 fotó

Ez az autó nem fog egyetlen versenysorozatban sem indulni, de még utcára sem lehet majd vele hajtani legálisan. Sorsa ugyanaz lesz, mint a közúti forgalomba szintén nem engedhető, pályaautózásra azonban kiválóan alkalmas XX-autóké: az FXX-ekhez, az FXXK-khoz vagy épp az 599XX-ekhez nagyon gazdag ügyfelek – akik úgymond a Ferrari-család tagjai – vásárolhatnak a versenyautónak látszó nem versenyautóból, hogy zárt pályán élvezzék a képességeit. A Ferrari Challenge kísérőprogramjaként járják a világ versenypályáit, köztük jövő évi negyedik állomásként a Balaton Park Circuitet is.

Hogy mikor jönnek hozzánk, azt pontosan még nem tudjuk: a 499P Modificata bemutatóján a június 5-7. szerepelt dátumként a balatonfőkajári látogatás mellett, viszont a Ferrari Challenge versenynaptárában az egy héttel korábbi időpont látható.

Elsők között kapnak a magyarok a legújabb Ferrarikból 7

Pont úgy néz ki, mint az igazi le mans-i versenygép

Hasonlóan a többi XX-es és kísérőként szintén jelenlévő versenygéphez, az autókat a Ferrari szervizeli és tartja karban majd, a tulajdonosnak csak fizetnie kell és élveznie a Hypercar-élményt – a programok során az F1-es Ferrarikkal osztozva az aszfaltcsíkon. Bár kifizetik, a többi XX modellhez hasonlóan ezt az autót sem vihetik haza az ügyfelek, azokat Maranellóban őrzi majd a Ferrari és az általa rendezett eseményeken találkozhat vele a tulajdonos.

Külsejét illetően a 499P Modificata egy fikarcnyit sem különbözik a 499P-től, a légterelő elemek is változatlanok. A vezetőfülke is ugyanolyan, benne a kismilló funkciós versenykormánnyal, digitális visszapillantó tükörrel és egy halom egyéb gombbal. Ülése nem állítható, a megfelelő lábpozíciót a pedálok tologatásával lehet megtalálni. Olivier Beretta korábbi F1-es versenyző és hatszoros le mans-i győztes szerint egy nap kell az autó betanuláshoz, de utána zsigerből jön, hogy a mérnök kérésének megfelelően tekerjen valamit a sofőr a kormány gombjain.

Elsők között kapnak a magyarok a legújabb Ferrarikból 8

Michelin helyett Pirelli-abroncsok az autón, ez átalakításokat igényelt a futóműnél

A 499P és a Modificata közötti minden eltérés technikai jellegű. A Ferrari az autót nem a WEC Hypercar-szabályrendszere szerint építette, így például arra sem volt szükség, hogy csak 190 km/óra felett kapcsoljon be az első tengelyen a villanymotor. Miért ne menjen minden azonnal?

Ezzel gyakorlatilag összkerékhajtásúvá vált a hétsebességes szekvenciális váltóval szerelt autó, a kanyarkijáratokon több első tapadással a 499P-hez képest. Alapteljesítménye 696 lóerő, ezt a hátsó tengelyt hajtó 2,9 literes, 120 fokos hengerszögű turbós V6-ostól, illetve az első kerekeket forgató, önmagában 200 kW-os (268 LE) villanymotortól kapja. Erre jön még rá a push to pass rendszer: az F1-ből ismert KERS-hez hasonlóan egy aktiválásra pályától és akkumulátortöltöttségtől függően legfeljebb 7 másodpercig kap löketet a pilóta. Nem himihumizott a Ferrari, a kormány jobb hátulján található gomb megnyomásával 160 lóerővel nő a teljesítmény. Így jön ki a névleges 857 LE.

Elsők között kapnak a magyarok a legújabb Ferrarikból 9

Kell egy nap, mire elsajátítja a sofőr a pilótafülke gombjainak funkcióit

A legkomolyabban a futóműhöz nyúltak hozzá a Ferrari emberei. Ennek alapvetően egy oka van: míg a WEC-ben a Michelin a hivatalos gumiszállító, addig a Ferrari Challenge partnere a Pirelli, ez pedig számos módosítást igényelt.

A 18 colos abroncsokkal kapcsolódó nyomórudas, elöl-hátul kettős keresztlengőkaros felfüggesztést úgy hangolták a fékrendszerrel együtt, hogy a vezetés élményszámba menjen, az autó viselkedése pedig kiszámítható maradjon. Fontos szempont ez olyankor, amikor az autóba ülő pilóták képességei között jelentős eltérés lehet. A motorhangolást is ennek megfelelően végezték, a rendszerbe integrálva egy kipörgésgátlót, illetve egy rajtasszisztenst is.

Elsők között kapnak a magyarok a legújabb Ferrarikból 10

Hozzánk közelebb a 499P Modificata, távolabb a 296 Challenge Mugellóban

Enzo Ferrari büszkén csettinthet, ha látja valahonnan az autót: a 499P Modificata egyértelműen azért épült, hogy pénzt keressen vele az autógyártó, finanszírozva ezzel a versenyprogramokat. Ez az összeg nem kevés: autónként 5,1 millió euró (majdnem 2 milliárd forint) adók nélkül, de a vásárláshoz jár két év teljes körű asszisztencia is a Ferraritól.

Vágyott darab lehet a jármű, egyelőre még nem meghatározott, de nagyon limitált példányszámmal. 2024 elejére három már biztosan elkészül belőle, ugyanis azt mondták, ennyi már a jövő évi első Ferrari Challenge-hétvégén, Mugellóban fel fog tűnni a pályán a Sport Prototipi Clienti programban.

Finali Mondiali

Ha van a Ferrari számára fontos hétvége egy évben, az a Finali Mondiali. Erre a pár napra a világ minden szegletéből összejönnek a Ferrari Challenge-pilóták, összesen úgy 120-140-en az európai, az észak-amerikai, valamint a nemzeti szériák közül jelentősnek mondható brit és japán sorozatból.

A Finali Mondiali alapvetően értük van: szezonjaik összeérnek, az utolsó olaszországi versenyhétvége mindenkinek közös, egyfajta bajnoki döntőnek is beillő esemény ez. A pilótákkal jön csapatuk is, és ez az, ami a Ferrarinak igazán fontos.

A Ferrari Challenge minden egyes istállója ugyanis olyan alakulat, melyet a világon található Ferrari-dílerek és szervizek üzemeltetnek, azaz munkakapcsolatban is állnak az anyacéggel. Ilyenkor köszönik meg személyesen is mindenkinek a Ferrariért tett egész éves erőfeszítését, és ennek köszönhető magának a versenysorozatnak is a családias légköre, ahol a pilótatársak segítik azokat, akik egyfajta ugródeszkaként tekintenek karrierjükben erre a sorozatra.

Közben persze a nézők is remekül érzik magukat, akik szakadatlan lelkesedéssel éltetik kedvenc márkájukat, és láthatnak, na meg hallhatnak a pályán rengeteg különleges versenygépet a korábbi Forma-1-esektől kezdve a ritkaságszámba menő XX-program autóin át a közelmúlt GT-versenyeit leuraló bestiákig.

Képek a 2023-as Finali Mondialiról Mugellóból – galéria:

23 fotó

2024-ben a Ferrari Challenge már a 32. szezonját kezdi, jövőre lecserélik az eddig a sorozatban használt versenyautókat, a 488 Challenge Evókat. Helyükre a korábban megemlített 296 Challenge lép, az alakulatok ezeket lízingelhetik a Ferraritól.

Először szintén Mugellóban mutatkozott be az új versenygép, mely a 296 GTB-re épült. Az autó összesen a kilencedik Challenge-autó, de az első, melyet V6-os erőforrás mozgat.

21 fotó

Két henger mínusz, de ennél jóval több a plusz. A maranellóiak szerint ennyire közel még egyetlen márkakupás autó sem állt a GT3-as versenyautókhoz, mint a 296 Challenge, azonban ezzel együtt is megmaradtak az alapelvek, melyek azt tartják szem előtt, hogy az autókkal az úrvezetők is könnyedén boldoguljanak. 250 km/órás sebességnél 870 kg leszorítóerőt termelnek a légterelők és a diffúzor, 18 százalékkal többet, mint a 488 Challenge Evo.

Aerodinamikai szempontból az autó legérdekesebb pontja a Forma-1-ből ismert S-csatorna. Ennek lényege, hogy az autó alján egy S alakú csatorna nyílásába beáramlik a menetszél, majd azt a csatorna kialakításával felvezetik még a szélvédő elé. A megvezetett levegő szerepe az autó körüli áramlások javítsa, stabilizálva ezzel a kocsit.

Elsők között kapnak a magyarok a legújabb Ferrarikból 21

Karakteres orr, melyben azért felismerhetőek a 296 GTB vonásai

Hátsó légterelőjével együtt 4851 mm hosszú, 1958 mm széles és 1231 mm magas az üresen 1330 kilót nyomó Ferrari. 140 liter versenybenzin elfér üzemanyagtankjában, melyből a 2,9 literes ikerturbós, 120 fokos hengerszögű V6-os táplálkozik. Ellenben az utcai modellel, itt nincs semmilyen hibrid elem az erőforrásban, megszabadultak tőle: ezek a versenyek nem a spórolásról és az energiamenedzsmentről szólnak, hanem az “ami a csövön kifér” mentalitású küzdelemről.

A hibridrendszer nélkül csökkent a tömeg is, 140 kilóval könnyebb az utcai 296 GTB-nél az autó. Erejére nem lehet panasz: 688 LE-s teljesítménye mellé 740 Nm csúcsnyomaték társul.

Elsők között kapnak a magyarok a legújabb Ferrarikból 22

A 32-es rajtszám a jövő évi 32. Ferrari Challenge-szezonra utal

A megállásért karbon-kerámia fékek felelnek, ezek működését a sofőr a brake-by-wire rendszeren át szabályozza. Hat, a 296 Challenge autó kasztnijába épített szenzor jeleit olvassa a számítógép, precízen meghatározva a sebességet és kiszámolva belőle azt, mi az a maximális fékerő, mellyel az egyes kerekek megterhelhetőek addig, amíg el nem kezdenek blokkolni.

Speciális anyaga (CCM-R Plus) miatt a féktárcsák strapabíróbbak, tovább használhatóak lettek, a BBW-nek köszönhetően pedig a fékutak csökkentek le. A felnik 19 colosak, és ahogy eddig, úgy a jövőben is a Pirelli szállítja a szériának a gumikat.

Elsők között kapnak a magyarok a legújabb Ferrarikból 23

Mindkét versenygépet láthatjuk 2024-ben a Balaton Park Circuit aszfaltcsíkján

2024-ben tehát ez az autó is ellátogat sokadmagával hazánkba a nyár elején. Mind a 499P Modificata, mind a 296 Challenge kapcsán elmondható, hogy Balaton Park Circuitre érkezésükkel a magyar közönség az elsők között találkozhat a világon ezekkel az autókkal.