Volt már rá példa, hogy leparkolta az autóját egy útkereszteződés közepébe? Esetleg szokta zebrán hagyni a kocsiját, míg beszalad a boltba tejért és kifliért? Pedig a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) adatai szerint egyre többen hagyják őrült módra maguk után a kocsijukat Budapest utcáin.

Legalábbis az ilyen trehányságok miatt évről évre egyre többször indítják útnak a lopósautókat a cég városszerte portyázó ellenőrei. Klasszikus és soha meg nem szűnő hiba még a mozgáskorlátozottak helyén parkolás. Mindezek miatt
– 2016-ban 2177 szabálytalanul álló autót vittek el,
– míg 2015-ben 1831 kocsit,
– azt megelőzően 2014-ben 1708 autót.

A fentieknél is nagyobb mértékben, 32 százalékkal 191-re emelkedett 2016-ra a legdurvább megállások száma, amikor egy-egy magára hagyott autó miatt egyszerűen elakad a BKV valamely busza vagy villamosa, rajtuk utasok tucatjaival, esetleg százaival. Ilyenkor sem kérdés, hogy indul érte a lopósautó.

Egyesek így parkolnak. A kereszteződés közepén, Budapest belvárosában

Ritkán verekednek az autósok

Az elszállított autókat a Belvárosból nézve egy Isten háta mögött lévő XVI. kerületi telephelyre szállítják, ahol mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a járművüket visszakapni akaró tulajdonosoknak. A szállítási költségként kiszámlázott 20 ezer forinton felül napi 1200 forintnyi tárolási díjat kell fizetniük, ezt már akkor is, ha 2-3 órával a lopósautó akciója után érkeznek a Rákosi út 43-ba.

Tavaly a FÖRI kasszájába 43,15 millió forintot befizető autósok többnyire dühösek, de a cég munkatársai a Vezessnek elárulták, hogy az autó átvételekor nem jellemző a beszólogatáson felül komolyabb konfliktus a bekamerázott kisablak előtt fizető, jól megtermett férfi munkatársakkal együtt dolgozó pénztáros hölgynél.

Így hangzik erről a FÖRI hivatalos válasza: „Az elmúlt három évben nem történt olyan eset mely során a járműtároló telephelyen szolgálatot teljesítő felügyelőt komolyabb inzultus érte volna. Részint a telepített kameráknak, valamint a kollégák megfelelő kommunikációs képességének köszönhetően.”

Ennél nyilván feszültebb helyzeteket hoz, amikor az autó platóra emelésekor érkezik járművéhez a továbbállni készülő parkolóművész, akinek 10 ezer forintért visszarakják az aszfaltra a kocsiját.” Az elmúlt három évben összesen egy alkalommal történt erőszakos fellépés a közterület-felügyelő ellen. A szabálytalanul várakozó gépjármű tulajdonosa a helyszínre érkezve beszállt a gépjárműjébe és az őt a helyszín elhagyásában megakadályozó felügyelő lábának tolatott. Komolyabb sérülés azonban szerencsére nem történt” – állítja a FÖRI.

Szóváltás a Városligetben egy elszállítandó jármű miatt

Demszky alatt sok per indult

Budapest korábbi korszakában is működött sokáig a lopósautós rendszer, mígnem a hírek szerint a szállítás közben megsérült sok jármű miatt indított tulajdonosi perek következtében leállíttatta az akkori városvezetés. Úgy tűnik, manapság ügyesebb a lopósautó személyzete, az elmúlt három évben egyetlen járműsérüléses per indult a FÖRI ellen, ez jelenleg is tart.

Az autók egy részét eladják

A közterület-felügyeletről szóló 1999. évi törvény nem csak azt mondja ki, hogy elszállíthatják „a közúti forgalom biztonságát vagy a közbiztonságot” veszélyeztető járműveket az egyenruhások, hanem akár értékesíthetik is a hat hónapnál régebb óta tárolt négykerekűeket.

Kérdésünkre nem árulták el, hogy mennyi autót vertek dobra az elmúlt években, azt viszont igen, hogy ezek jellemzően üzemképtelen, pár százezer forintos, rossz állapotú kocsik. Értéküket becsüs állapítja meg, majd jöhet az árverezés.

A Föri szerint az elszállított többmilliós autók gazdái nem kockáztatnak, pár órán belül megjelennek a testes közteres férfiak által „megfelelő kommunikációval” támogatott pénztáros hölgy ablakánál.