A Forma-1-es Brit Nagydíj után több vizsgálat is zajlott, többek között a Williams környékén is nézelődtek a stewardok biztonsági autós szabálytalanság miatt. Több részletet ennél nem közöltek a nyilvánossággal egészen addig, amíg meg nem született az ítélet:

a csapat pilótája, Carlos Sainz egykörös büntetést kapott.

Sainz bűne, illetve büntetése a véletlenek együttállásának köszönhető. A spanyol körhátrányban haladt, amikor Max Verstappen kiesett, és pályára küldték a biztonsági autót. A pályán ez konkrétan a későbbi futamgyőztes Charles Leclerc mögötti pozíciót jelentette már a 49. kör végén – ekkor Leclerc-t már megfogta a biztonsági autó, azaz fix lassú tempóval tudott csak menni.

Sainz ekkor döntött úgy, hogy kihajt kereket cserélni. A silverstone-i pálya sajátosságaiból adódóan ő hamarabb elérte a bokszutcában a célvonalat, mint Leclerc, akinek egy sikánon is át kellett csorognia lassú tempóval. Ez az időpillanat azonban döntő volt, ugyanis ez alapján határozták meg később, hogy ki veheti vissza a lekörözöttek közül a körét a safety car mögött, és ki nem.

Ilyen se volt még: büntetőkört osztottak ki az F1-ben 2

Pirossal Leclerc, kékkel Sainz útvonala (Kép: F1TV)

Szerencsétlenségére Sainz nem volt felsorolva azok között, akik megelőzhették a biztonsági autót, és a mögötte tekergő autósort – ő azonban, mint a bokszkiállása után is valóban körhátrányban lévő pilóta, mégis megtette. Mivel azonban erre nem kapott engedélyt, így beírtak a neve mellé szankcióként egy egykörös büntetést. Ezzel a Williams-pilótát nem a 12., hanem a 17. helyen értékelik.

Eléggé faramuci helyzet, mert Sainzék a szabály logikáját követték, és nem is jutottak extra előnyhöz, mégis büntetést kapott. A büntetőkör egyébként szokatlan szankció, de a stewardok “fegyvertárában” ez hivatalosan megtalálható, csak nem szokták osztogatni.