A Bridgestone meghívására érkeztem a svéd Lappföldre, az északi sarkkör alá száz kilométerrel, hogy megnézzem, tényleg jobban csúszik-e a nyári abroncs a hóban, mint a téli. Tényleg, megrendítő tapasztalataimról hamarosan beszámolok, de ebben a rövid kis cikkben nem erről lesz szó.

Hanem arról, amit a közúton láttam, a luleai reptér és a Vidsel melletti kétsávos főúton a Mercedes Sprinter buszban. Elöljáróban tekintsétek meg ezt a kis útivideót, amit a taxiban készítettem, aztán majd levonhatunk pár konzekvenciát:

Számomra a kis buszos túra fő tanulsága, hogy milyen jóleső érzés lehet, amikor az állam felnőttként kezeli, ostoba buzerálás helyett jóindulatúan segíti szabályaival polgárait egy valódi demokráciában (még ha van ott király is). Ha a felnőtt polgár megszerezte jogosítványát, onnantól ugye alapvetően az ő felelőssége, mennyivel vezeti járművét: a 100-as limit a józan ész szabta határ, a sofőr meg majd eldönti, mit bír alatta a technika.

A kereszteződések elé – néha – kiraknak egy 90-es táblát (ami valójában csak azt jelenti: figyelj!), 60-as táblát csak a tényleg veszélyesebb helyek előtt láttam. Elég dühítő volt a svéd túra után itthon a fehérre sózott, porszáraz aszfaltról nézni mondjuk a 40-es táblákat a körforgalmak előtt.

A fekete nyom a hó alatt nem aszfalt, jég. 100 rajta a megengedett

Persze a mi sofőrünk is le-lelassított 100-ról. A legnagyobb stressz a lappföldi tájban a szembejövő kamionok melletti para. Az extra hosszú szerelvények (Svédországban nem 18,75, hanem 25,25 méter az engedélyezett leghosszabb közúti szerelvény) annyira felkavarják a havat, hogy fél percig semmit sem látni, ha elzúgott mellettünk.

Szolid februári délután a svéd Lappföldön

Szolid februári délután a svéd Lappföldön


Az is szimpatikus, hogy a decembertől márciusig kötelező téli gumi intézményét (legalább 3 mm-es profilmélységgel) a svédek bevezették. 1989-től ajánlást fogalmazott meg az állam, és csak tíz év múltán, 1999-től tették kötelezővé a téli gumit. Nálunk jellemzően kicsit hektikusabban alakul a jogszabályalkotás ritmusa.

Persze aki igazán sokat megy, Svédországban sem 3,1 mm-es profilmélységű gumival jár. Kísérőnk, a Bridgestone szakembere megmutatta, milyen spéci, úgynevezett multicell futófelületű abroncsokat használnak, akik gyorsan akarnak jégen menni:

Az eleve nagyon lágy keverékben apró buborékokat képeznek ki a gyártás során, így ahogy kopik a gumi, folyton új és új kvázi-tapadókorongok képződnek a felületen, amikkel extrém tapadás érhető el a sima jégen.

Nagyjából 300 kilométert gurultunk abban a télben, amihez képest ez a mi mínusz 10-15 fokunk meg a pár centi havunk vicc csupán. Se közlekedési rendőrt, se traffipaxot, se balesetet nem láttunk, pedig elég nagy volt a forgalom. Bécsben szállt le a gépünk, onnan kocsival jöttünk Budapest felé. Éjfél körül a kihalt, széles, biztonságos, száraz sztrádán, a telekamerázott M1-esen a határtól pár tíz kilométerre máris tanúi lehettünk, ahogy két összement autót épp magára szedett egy tréler.

Valamit nagyon rosszul csinálunk itthon az utakon. Már ettől a kis téltől is be vagyunk tojva. Mit csinálnánk vajon a mínusz 35-ben?