Scannelt papírkép a múltból: így nézett ki a gyár régebben
Idén április 12-én volt az alapkőletétel, Orbán Viktor miniszterelnökkel. A fényességes időkapszula másik oldalán Nick Reilly, az Opel akkori elnöke
Először bő 62 000 köbméter földet kellett elszállítani, majd több mint 5000 tonna acél és 9000 köbméter beton épült be az új csarnokba
Alig fél éve kezdődött az építkezés
Ez a 2011. május hetedikei állapot
31 fotó
Alig fél éve kezdődött az építkezés

Alig fél éve kezdődött az építkezés

Alig fél éve kezdődött az építkezés


Nemrég újra Szentgotthárdon jártunk, ahová négy éve a legdrágább SX4-gyel kirándultunk. Ha már nem sikerült Aston Martinnal ellátogatni a Porsche felségterületére, legalább egy Suzukival elhatoltunk a hazai járműipar határszéli fellegvárába.

Most ünnepelni jöttünk, az Opel Szentgotthárd bővítésének fontos állomását. Szerkezetkész ugyanis a grandiózus üzemcsarnok, aminek alapkőletételéről áprilisban írtunk.

Szaporodik a GDP

Jelen állapotában a szürke falú épület lehetne akár fogyasztási templom is egy megalomán multitól, de itt nem a lejárt párizsit fogják átcímkézni, hanem a magyar GDP-t termelik majd. Nagyban.

Átlagosan naponta mintegy 150 ember dolgozott az építkezésen, több mint 90 százalékuk magyar

Átlagosan naponta mintegy 150 ember dolgozott az építkezésen, több mint 90 százalékuk magyar

Fél év sem kellett, hogy tető alá kerüljön a 30 ezer négyzetméteres új csarnok. A munka tempósan folyik, még az ünnepség alatt is talicskázták be a betont a háttérben pöfögő mixerből. A tervek szerint novemberre befejeződik az építkezés, az új motorok sorozatgyártása jövő év végén kezdődik.

Bokréta a házon

Régi hagyomány a bokrétaünnep. Az épület tetejére emelendő fára szokás a szalagokat felkötni

Régi hagyomány a bokrétaünnep. Az épület tetejére emelendő fára szokás a szalagokat felkötni

Régi hagyomány a bokrétaünnep. Az épület tetejére emelendő fára szokás a szalagokat felkötni


Régi tradíció a bokrétaünnepség. Hagyományosan akkor tartják, amikor az épület szerkezetkész, az építés elér az épület legmagasabb pontjáig. Ekkor mond köszönetet a pallér, akit építőmesternek vagy felelős műszaki vezetőnek is mondhatnánk, az építkezés résztvevőinek a munkájukért és természetesen a beruházónak, a gazdának, aki mindnyájukat fizeti.

Ezúttal egy dézsás facsemete emelkedett – a korábbi Allison váltógyár csarnokával egybeépített – új hodály tetejére, tapssal és a szombathelyi zászlódobó fiatalok produkciójától kísérve. Tetszett a facsemetét liftezők gondossága, amivel megigazították a széltől elfordult Opel zászlót is a vadonatúj csarnok oldalán, ha már a magasba emelkedtek.

Újdonságok: háromhengeres benzines, 1,6-os dízel

A topmenedzsment is magyar, nincs német vagy amerikai helytartó Szentgotthárdon

A topmenedzsment is magyar, nincs német vagy amerikai helytartó Szentgotthárdon

A topmenedzsment is magyar, nincs német vagy amerikai helytartó Szentgotthárdon


Évente 460 ezer közvetlen befecskendezéses motor készülhet a Vas megyében. A gyártás a ma lehetségesnél sokkal rugalmasabb, megoszlása a következő lesz: 0-275 ezer darab 1,6 literes dízel, 0-185 ezer db kis hengerűrtartalmú, háromhengeres benzines, 0-100 ezer db közepes méretű benzines.

2012 decemberében az ezerhatos benzines turbók gyártása kezdődik, amelyeket a németországi központ tervez. 2013 februárjában jönnek a szintén 1,6 literes, a torinói dízelcentrumban kifejlesztett dízelek.

Érdekes, hogy pont a legkisebb, 2014 márciustól gyártandó benzineseket fejleszti a GM az Egyesült Államokban.

Érdekes, hogy épp a legkisebb motort fejleszti a GM Amerikában. Azt hittem, ők csak a szívdöglesztő V8-hoz értenek

Érdekes, hogy épp a legkisebb motort fejleszti a GM Amerikában. Azt hittem, ők csak a szívdöglesztő V8-hoz értenek

Apró háromhengeres: a Focusban van hasonló
Csapágylétrának fordítható a motort merevebbé tevő bedplate

Csapágylétrának fordítható a motort merevebbé tevő bedplate

Csapágylétrának fordítható a motort merevebbé tevő bedplate


Bármi közelebbit, pláne teljesítményadatokat csak jövőre mond a gyár, de némi beleérző képességgel a kis benzines 1,0-1,1 literes turbómotor lehet. A mostani 1,4 és 1,6 literes szívómotorokat hasonló, 90-120 lóerő körüli teljesítménnyel válthatja le, legalábbis Frankfurtban a Ford Focusban már láttuk az ezres benzinest 120 lóerővel.

Az új motorok érdekessége a bedplate konstrukció. Erről kifaggattam Gajdán Miklós kollégánkat, aki szerint csapágylétrának fordítható a kifejezés. A bedplate egy öntvény a motortömb alsó harmadában, ez tartja helyén a főtengelyt és nagyjából létraformájúnak érdemes elképzelni. Mivel ez az öntvény a motorcsapágyakat tartó összes csapágycsészét magába foglalja, merevebbé teszi a motort. Én először az E 63 AMG erőműve kapcsán olvastam erről.

Összesen 2500 munkahelyet teremthet a beruházás, ebből 800-at közvetlenül a gyárban

Összesen 2500 munkahelyet teremthet a beruházás, ebből 800-at közvetlenül a gyárban

Európai, egyesült államokbeli, dél-amerikai, kínai, thaiföldi és dél-koreai GM-üzemekbe jutnak el az Őrségben gyártott motorok

Európai, egyesült államokbeli, dél-amerikai, kínai, thaiföldi és dél-koreai GM-üzemekbe jutnak el az Őrségben gyártott motorok

Európai, egyesült államokbeli, dél-amerikai, kínai, thaiföldi és dél-koreai GM-üzemekbe jutnak el az Őrségben gyártott motorok


Az ünnepségen részt vett Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Ő arról beszélt, hogy gyermekkorában azt hitte, azért települ az Opel az osztrák-magyar határra, hogy szocialista restauráció esetén gyorsan Nyugatra menthesse a javakat.

Bár a lelépés eddig sem merült fel, mégis jó érzés volt hallani Magyar Csabától, az új motorok gyártáskezdését irányító menedzsertől, hogy ez lesz a GM legnagyobb kapacitású motorgyára Európában. A szentgotthárdi üzem azért is kedves szívünknek, mert a felső menedzsment is magyar, nincsenek német helytartók.

Már érkeznek a gépek

A gyárba most érkeznek az első gépsorok, többnyire Németországból. Látogatásunk napján futott be az első esztergagép, amit egy félszobányi monstrumnak kell elképzelni. A gyár rugalmassága a gépparkon is múlik.

60 ezer négyzetméteres a gyártócsarnok. A fele már készen állt, a másik fele újonnan épül tavasz óta

60 ezer négyzetméteres a gyártócsarnok. A fele már készen állt, a másik fele újonnan épül tavasz óta

Egy egységben, amit megmunkálócellának hívnak, több megmunkálóközpont dolgozik, úgynevezett megmunkálóikrekkel. Ebben a felállásban egy masina meghibásodásától nem áll le a teljes gyártás, csak a kapacitások egy része esik ki.

Gyorsabb lesz az átállás a különféle motortípusok gyártása között, mert a gépek automatikusan felismerik, hogy melyik motorhoz milyen szerszámot válasszanak, tehát nem kell átszerszámozni őket, ha mondjuk kevesebb dízelre és több benzinesre van igény.

Motort vagy vasalót?

A jelenlegi technológiával 100 percből 75 percnyi termelésre volt képes a gyár, ami az átállás után 90 perc fölé nőhet. Ezekkel a gépekkel motort, vasalót vagy bármi mást gyárthatunk, csak alumíniumból legyen – mondta Szunyog Zoltán, a gyártómérnökség igazgatója, a projekt szakmai vezetője.

Rugalmasabb gyártásra azért van szükség, hogy a gyorsuló modellváltásokhoz, gyakori változásokhoz alkalmazkodni lehessen. Nemcsak a környezetvédelmi szabványok szigorítása indokol igazításokat a motorokon, időnként beszállítóváltás vagy konstrukciós továbbfejlesztés miatt is módosulhatnak az alkatrészek, vagy épp azért, hogy egy új autótípusba is be lehessen építeni ugyanazt a motort. Az 500 millió euróból (144,5 milliárd Ft) megvalósuló beruházással további 800 ember kap stabilnak ígérkező munkát a szentgotthárdi gyárban.