



[bekkep]Ahogy a Coupé-nál úgy a Cabriolet változat esetében is 5,5 literes kompresszoros V8-as erőforrás került a motortérbe. Teljesítménye 582 lóerő 6100-as fordulatszám mellett, legnagyobb nyomatéka pedig 800 newtonméter 3500 fordulat/perc mellett.
Ezzel a teljesítménnyel 4 másodperc alatt gyorsul állóhelyből 100 km/órára az autó, ami 0,1-el rosszabb a Coupé hasonló értékénél. Hátránya a nagyobb tömegnek köszönhető. Végsebességben viszont hozza ugyanazt, azaz ezúttal is 300 Km/óránál megállítja a CLK-t az elektronika.
Ötsebességes, félautomata sebességváltót kapcsoltak motorhoz, a váltásokat a kormány mögötti karokkal vezényelhetjük. Erősebb féltengelyek és sperrdifferenciálmű is szerepel a csomagban. A futómű sem maradt érintetlen a motor teljesítményéhez illeszkedő sport-lengéscsillapítók és rugók ragasztják az útra a kabriót.
[bekkep]Zárt társához hasonlóan itt is különleges kerékgarnitúrát választottak. Az első 9×19 colos felniken 225/35 gumik vannak, a hátsó 10×20-as tárcsákon pedig 285/30-as abroncsok. Ezek mögé is érdemes bekukkantani, hiszen elöl hat, hátul négydugattyús féknyergeket és 360 illetve 300 milliméteres tárcsákat láthatunk.
Meggyőzően sikerült versenyautó faragniuk az elegáns CLK Cabriolet-ból az AMG formatervezőinek. A hatalmas spoilerek és a markáns sárvédőívek láttán könnyedén elhiszzük, hogy egy, a DTM versenyautók közül.
Az utastérben versenyautó hangulat uralkodik, az érzékeket speciális műanyagok, bőr és Alcantara kényeztetik. A négy utas versenyülésben kap helyet, melyek fejtámlái bukókeretként is szolgálnak.
[bekkep]A járművek a H.W.A. GmbH-val közösen kézimunkával készülnek. A cég az egyik lewgerdményesebb csapat a túrautók világában, többek között az eredeti CLK DTM-ek is készülnek náluk.
Korábban 1998-ban készített hasonlóan exkluzív járművet a Mercedes, a CLK GTR-ből mindössze 25 darab készült összesen, ebben az utcai és a versenyautók is benne voltak. Ezek közül akadt pár darab, melyek nyitott tetővel, Roadsterként látták meg a napvilágot. A jármű 12 hengeres motorja 612 lóerőt tudott és 3,4 másodperc alatt elérte a 100-as sebességet. Az ára nem sokat változott azóta sem 1,3-1,5 millió euró.
