


Először is nagyobb leszorító erőt adó spoilereket kapott az autó az első lökhárító alá, illetve a csomagtartófedélre. Ezek azonban nem csak holmi szárnyak, hanem optikailag is esztétikusan kialakított kiegészítők.
Küszöbspoilerekkel és átalakított hátsó lökhárítóval is gazdagodott az A4-es, a Kemptenben tett szépítőkúra során. Bár az új modell jellegzetessége, a Singleframe hűtőmaszk önmagában is látványos, az Abt megtoldotta ezt azzal, hogy méhsejtmintás rácsot szereltek mögé.
Az AS4 látványához szervesen hozzátartoznak az Abt felnijei. Az A4-es 8,5×19-es tárcsákat kapott Dunlop abroncsokkal. Ezek mögött új, erősebb fékrendszer bújik meg.
Ahogy korábban, ezúttal is a húzómodellt, azaz a dízelváltozatot vették kezelésbe a motorokért felelős mérnökök.
A 140 lóerős kétliteres TDI az átalakítás után 170 lóerős, és hasonló mértékben nőtt a motor eredeti 320 newtonméteres nyomatéka is. Nem csak a chiptuningnak köszönheti nagyobb erejét a blokk, hanem az új sportkipufogó doboknak is.
