Bódi Sylvi: sebességfüggő vagyok! 1

Bódi Sylvi: sebességfüggő vagyok!

A napokban csinos vendég járt a vezess.hu csapatánál. Bódi Sylvivel hamar megtaláltuk a közös hangot, mivel az autók és a száguldás köré gyorsan gyűltek a történetek.
Sylvi azonnal vezetni kezdett, amint a törvények lehetőséget adtak rá. Jogosítványát 17. születésnapját betöltve vette át, vezetési tudását pedig anyukája Kispolskiján és raliversenyző barátja mellett csiszolgatta. A sebesség és a száguldás iránti vonzalom hamar kialakult benne, ami az évek során egyenesen függésé fejlődött.

“Amint leesett a hó, rohantunk a slusszkulcsért és vittük anyu Polskiját farolni. A kézifékes fordulók kivitelezését gyorsan tökélyre fejlesztettem, de azért a gumikra vigyázni kellett, ezért mentünk csak hóban. A barátom melletti vezetés is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy most lassan menni már üres tankkal sem tudok. Persze a családi gyökerek is sokat nyomtak a latba. Apu motorral versenyzett sokáig, anyu pedig hozzám hasonlóan közúton élte ki elfojtott száguldási hajlamait. Anyu még ma is vígan csapatja a Daewoo Matiz hátulját.”

A száguldást nem csak autóval lehet kiélni, Sylvi mindent kipróbált, ami elképesztő sebességgel bír haladni. Kedvenc időtöltése a jetski, a gokartozást viszont nem szereti annyira, mert a test-test elleni küzdelem nem fekszik neki a versenypályán.

“Ültem már motoron, úgy hogy közel háromszázzal mentünk, és Talmácsi Gábor is vitt pár kört versenymotorjával a Rábaringen. Mindkettő felejthetetlen élmény volt. 300 km/órás sebesség a motoron nagyon durva. Ilyen sebességnél már kőkeményen kell kapaszkodni, mivel a menetszél iszonyatos erővel próbál leszaggatni a motorról. Aztán amikor megérkeztünk, a többiek arra számítottak, hogy most egy időre elegem lett a száguldásból. Én a pihenés helyett inkább további extra köröket követeltem.”

A nagy tempó magával vonzza időnként sajnos a balesetet is. Három éve súlyos autóbalesete volt Sylvinek.

“Debrecenben lakom, viszont a modellkedés miatt sűrűn kell Pestre járnom, így a Budapest-Debrecen útvonalat rutinból futom le. A rekordom 1:29 perc, a MINI-vel. Három éve azonban súlyos balesetem történt, amikor a 33-as úton egy figyelmetlen autós miatt félre kellett rántanom a kormányt. Szerencsétlenségemre az úr nem vette észre, hogy én már éppen előztem őt, amikor egyszer csak ő is előzni kezdett.

Félrerántottam a kormányt és lesodródtam az útról. Kis Lancia Y-om vagy ötször átfordult és szanaszét tört, miközben egy útirányjelző táblát is úgy ahogy volt, kidöntöttem. Nekem szerencsére nem lett semmi bajom, de az üvegszilánkok vágása miatt az egész testemet vér borította. A kiérkező rendőr a totálkáros autót látva már a holttestet kereste, pedig nekem nagy szerencsémre egy csontom sem tört el.

A baleset utáni ijedség és sokk nem azonnal, hanem csak a korház után tört rám, de ez sem vette el a kedvemet a sebesség hajszolásától. Nagyon sajnáltam a Lanciát, ez volt az első autóm. A következő egy 1,6-os Renault Mégane Coupé lett, amit 2 kilométer után vittem chip-tuningra, sport kipufogó felszerelésre, és szépen szóló hifi beültetésre.

Szerettem a Mégane-t, de úgy érzem, hogy a mostani autóm illik hozzám a legjobban. Ez egy MINI Cooper, amit a tavalyi Playmate győzelmemért kaptam. Az autó 115 lóerős és automata váltós. Mivel ez a Steptronic váltó kézzel is kapcsolható, nincs vele bajom. Így is elég gyorsan tudok menni az autóval.”

Az emberek hajlamosak azt gondolni, hogy egy szép mosoly, és a fagyos rendőri szívek azonnal megenyhülnek. Baj csak akkor van, ha a rendőr éppenséggel rendőrnő.

“Élvezem a közúti versengést, egy-egy zöld lámpás gyorsulási versenyt gyakran felvállalok. Egyszer majdnem nagy baj lett a dologból. A 33-as úton autóztam éjjel kettő körül, senki sem volt az utakon. Az orrom előtt váltott át a lámpa sárgáról pirosra, így még épphogy átcsúsztam rajta. A kereszteződésből egy autó jött utánam, gondoltam versenyzünk egy kicsit. A kocsi csak nem akart lemaradni, így tovább nyomtam a gázt, és ő is. Miközben egyre közelebb jött, tűnt csak fel a kékfény az autó tetején.

Két kommandós ruhába öltözött rendőr szállt ki az autóból, akik először nagyon rám ijesztettek. Elmondták, hogy milyen súlyos büntetésre számíthatok, és hogy ez mennyire nem lesz jó nekem. Aztán egyszer csak bepattantak az autóba, és ahogy elhajtottak mellettem kiabáltak oda, hogy “Jó voltál a Playboy-ban!”.

Egyszer egy bevásárlóközpont előtt kicsit szabálytalanul parkoltam. Négy szatyorral a kezemben, hetyke miniszoknyában, szépen kisminkelve, körömcipőben közelítettem az autómhoz, amikor észrevettem, hogy egy szőke rendőrnő megbüntetni készül. Azt hittem, itt a vég. Fogalmam sem volt, hogyan lágyíthatom meg a szívét. Aztán kérdezgetni kezdtem arról, hogy milyen rossz is lehet neki itt a hidegben dolgozni. Úgy látszik, látta rajtam, hogy komolyan sajnálom, így eltekintett a büntetéstől, én meg megígértem neki, hogy soha többé nem parkolok tilosban.”