Nem tervez autógyártói babérokra törni a Shell, az olajipari vállalat azonban most mégis épített egy elektromos koncepcióautót, mely több érdekes tulajdonsággal rendelkezik, és egy olyan megoldást is felvonultat, mely akár a jövő villanyautóiban is megjelenhet. A városi kisautó méretű tanulmány a Triple 10 Challenge nevet kapta, és azért tripla 10-es, mert három területen is ez a bűvös szám a kocsi fokmérője:

  • kevesebb, mint tíz perc alatt feltölthető (a kb. 32 kWh-s telep 10-ről 80 százalékra 9 perc 54 másodperc alatt),
  • 10 kilométert megtesz egy kWh energiával (ez 10 kWh/100 km-es fogyasztást jelent),
  • és 10 tonna szén-dioxid-ekvivalenssel megússza a Föld a létezését – ez kevésnek számít.

Olajcég építette meg a jövő villanyautóját 1

Legnagyobb trükkje mégsem ezek közt keresendő, hanem a hűtési rendszerénél. Büszkék is a Shellnél, hogy sikerült egy olyan közlekedésre alkalmas járművet készíteniük, melynél egy egyszerű, egykörös hűtőrendszer nyeli el a teljes hajtásrendszer hőjét.

Ez különösen az akkumulátoroknál kiemelendő, ahol a cellák közvetlenül érintkeznek egy speciális, házon belül fejlesztett folyadékkal.

Értelemszerűen ezen a közegen nem húz át az áram, cserébe viszont gyorstöltés során is (ennek maximuma egyébként 175 kW ennél az autónál) megfelelően temperált a telep – ez hosszabb élettartamot is kínál. Az életciklusra vetített emissziónál ez sem utolsó szempont, de még többet dob a latba az, hogy a hűtési megoldással egyszerűbb az akkupakk kialakítása is, kevesebb anyagot igényel, ami mindig környezetbarátabb.

A Shell ebből egyértelműen akkor nyerhet, ha a technológia elterjed, és a gyártók megveszik hozzá a speciális dielektromos hűtőfolyadékukat. Jelenleg a villanyautók víz-glikol oldatot használnak hűtésre, ez lényegében a fagyállók alapja is.