A Ciudad Real repülőteret eredetileg Spanyolország egyik nagy dobásának szánták. A cél az volt, hogy Madridtól délre létrejöjjön egy olyan légikikötő, amely tehermentesítheti a fővárosi Barajast, kiszolgálhatja a fapados légitársaságokat, és új gazdasági központot teremthet a térségben.
A projekt nagyságrendjét jól mutatja, hogy a beruházás költségét több forrás is egymilliárd euró környékére teszi, ami átszámítva – mostani árfolyamon – 350 milliárd forint.
A repülőtér kifutópályája nagyjából 4 kilométer hosszú és 60 méter széles, vagyis akár a világ legnagyobb utasszállítói, köztük az Airbus A380-asok fogadására is alkalmas volt. A terminált évente több millió utas fogadására méretezték, a létesítményhez óriási ipari területek is tartoztak. Nem egy vidéki kis reptérnek készült, hanem egy új spanyol légi közlekedési kapunak. Csakhogy a valóság közbeszólt.




A repülőtér rosszkor nyitott: a 2008-as pénzügyi válság megtörte a spanyol ingatlan- és beruházási lázat, a légitársaságok pedig nem láttak elég nagy üzletet Ciudad Realban. A Madridhoz képest távoli elhelyezkedés sem segített, hiszen az utasoknak nem igazán volt vonzó egy olyan reptér, amelyet ugyan a fővárosi reptér alternatívájaként emlegettek, de a gyakorlatban nem tudta felvenni a versenyt Barajasszal.
A menetrend szerinti forgalom gyorsan apadt
Néhány légitársaság ugyan megjelent, de tartósan egyik sem tudta életben tartani a repülőteret. A Vueling utolsó kereskedelmi járata 2011 őszén indult el Ciudad Realból Barcelonába, és ezzel gyakorlatilag véget ért a reptér rövid utasforgalmi korszaka. Ami addig egy merész regionális fejlesztésnek indult, abból néhány év alatt Európa egyik legismertebb elhagyatott reptere lett.
A repülőtér a csőd után évekre bezárt, majd egy ponton a nemzetközi sajtó arról írt, hogy a korábban egymilliárd eurós nagyságrendű beruházásra mindössze 10 ezer eurós ajánlat is érkezett egy csődeljárási aukción.
A Ciudad Real Airport nem teljesen halott
2019-ben a spanyol légi közlekedési hatóság újra engedélyezte a megnyitását, később pedig főleg repülőgépek tárolására, karbantartási és ipari célokra, valamint eseti forgalomra próbálták használni. A koronavírus-járvány idején például – több repülőtérhez hasonlóan – itt is előnyt jelentett a hatalmas szabad kapacitás: volt hely parkoltatni a földre kényszerült gépeket.
A legfrissebb hivatalos repülési adatok alapján Ciudad Real ma is létező, nyilvántartott repülőtér, de messze nem úgy működik, ahogy eredetileg elképzelték. Nincs nyüzsgő nemzetközi utasforgalom, inkább korlátozott, igény szerinti használatú infrastruktúra, amely időnként magángépeket, speciális járatokat szolgál ki.
A Ciudad Real Airport nem teljesen halott


