Átkozhatja gondatlanságát annak a Mazdának a tulajdonosa, aki valamikor április 29 éjjelén elfelejtette bezárni autóját a soproni Mátyás Király utcában. Ennél is rosszabb: a kocsiban ott figyelt az indítókulcs is. Még ez sem lett volna persze baj, ha hajnalban épp arra nem sétál két ittas fiatalember – az egyikük 19, a másik 26 éves –, akik úgy gondolták, a sors úgy akarta, hogy elvigyék egy körre a magára hagyott autót, írja a police.hu.

A kör meglehetősen girbegurbának bizonyult: a fiatalabb férfi ült a volán mögé, első lendületből nekitolatott egy jelzőtábla oszlopának, majd egy parkoló autónak ütközött.

Ezután déli irányba indultak tovább az összetört autóval, és amikor szélesebb lett az út, úgy gondolták, belefér egy driftelés. Nem fért bele: az autó megcsúszott a murvás úton, és a közeli vasúti sínekre sodródott, és elakadt.

A fentebb említett károkon túl emiatt a vasúti közlekedés is szünetelt a városban, amíg a katasztrófavédelem munkatársai le nem húzták a járművet a sínekről.

Amikor a kiérkező rendőrök igazoltatták a fiatalokat, kiderült, miért ügyetlenkedett a sofőr: nem csak ittas volt, de jogosítvánnyal sem rendelkezett.

Az általa okozott károk és kihágások miatt csak ellene indul eljárás, az autó ellopásának ügyében azonban társa ellen is feljelentést tettek.