Ma, amikor az új autók megfizethetetlenek, és a használtak ára is egyre magasabbra kúszik, megnő a robusztus, hosszú élettartamú járművek ázsiója. Nem véletlenül állítja össze már több mint egy évtizede a nagy futásteljesítményű autók listáját az iSeeCars nevű, használt autókra szakosodott internetes keresőoldal. A cég ugyan Észak-Amerikában működik, de amint látni fogod, a lista tele van olyan típusokkal, amelyek Európában is léteznek, így számunkra is bír jelentőséggel a felsorolás.

Autók, amelyekkel kimehetsz a világból, aztán vissza 1

Lexus RX

A módszertan egyébként egyszerű: megnézik, hogy egy adott típus eladásra kínált példányainak hány százalékánál tüntettek fel legalább 250 ezer mérföldes, azaz 400 ezer kilométeres futásteljesítményt. Minél többnél, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a kilométer-számlálón látható szélsőséges érték nem egyszeri véletlen, hanem a körültekintő tervezés és gyártás eredménye, és mint ilyen, jó eséllyel a típus bármely példányánál megismételhető.

Autók, amelyekkel kimehetsz a világból, aztán vissza 2

Honda CR-V

A kutatásba bevont 174 millió autóra vetített átlag 4,8% volt, azaz minden huszadik autó futotta meg a 400K-t. Voltak persze olyan típusok / márkák, ahol nulla százalékot mértek, tehát egyetlen példányuk sem érte el ezt a távot. És aztán voltak, ahol majdnem 18% volt az arány, tehát kis híján minden ötödik autó tízszer megkerülte a földet.

Ahogy az lenni szokott, kiemelkedő teljesítményt mutattak a nagy teherbírású pickupok: a RAM 3500 39,7%, a Toyota Ford F450 Super Duty 28,5%, a GMC Sierra 2500HD 22% valószínűséggel megy el ekkora távot. Ezek persze már nem könnyű gépjárművek, és nem is az átlagos autóvásárlót szólítják meg, ezért az iSeeCars inkább csak érdekességből veszi bele őket a felmérésbe, a végső eredményhirdetésnél azonban nem veszi őket figyelembe.

Autók, amelyekkel kimehetsz a világból, aztán vissza 3

Chevrolet Silverado 1500

Itt is alvázas modellek vezetik a rangsort: a Toyota Sequoia SUV és közvetlen rokona, a Toyota Tundra pickup, valamint a platós Toyota Tacomával azonos műszakiságú Toyota 4Runner szabadidőjármű mind ott vannak az élbolyban. Vannak persze önhordó karosszériás modellek is, mint a Toyota Highlander vagy a Lexus IS – ez a hat típus áll egyébként az első hat helyen. Nyomasztó a Toyota-konszern fölénye, az első 10-be csupán egy külső márka gyártmánya (Honda Ridgeline önhordó pickup) fért be. A második 20 között további Hondák és néhány GM-termék (Chevrolet és GMC modellek) szerepelnek, a Top 25-be még egy Nissan és két Acura (a Honda prémium társmárkája) is bejutott.

Autók, amelyekkel kimehetsz a világból, aztán vissza 4

Toyota Sequoia

Ennél fontosabb, hogy az észak-amerikai piacot vizsgáló listán számos olyan típussal találkozunk, amelyek Európában is kaphatók. Ilyen a Toyota Highlander Hybrid, amely az abszolút harmadik helyen végzett, 100 példányából 31 érte meg a 400 ezer kilométeres távot. A Lexus IS már csak használt autóként elérhető, de a közelmúltig forgalmazták nálunk is, a 27,5 százalékos arány elismerésre méltó. Az európai relevanciával bíró típusok közül a harmadik helyen a Lexus RX Hybrid áll 17%-kal, utána a Toyota Prius (12,2%), a Honda CR-V (10,6%) és a Toyota Camry Hybrid (10,2%) következik.

Autók, amelyekkel kimehetsz a világból, aztán vissza 5

Honda Civic Sedan

A legjobb 25-be nem fért be, de Európában is kapható modellként említést érdemel a Toyota RAV4 Hybrid (7,9%), a Volvo XC60 (5,9%), a Jeep Wrangler Unlimited (4,5%), vagy a személyautók mezőnyéből a Lexus ES Hybrid (7,5%), a Mercedes-Benz E-osztály (6,7%), a Tesla Model S (4,6%), a Honda Civic ferdehátú (4,5%), vagy a Toyota Corolla és a Ford Mustang (mindkettő 3,2%.)

A felmérés hibája, hogy ömlesztve közli a típusokat, azaz nem lehet tudni, hogy milyen évjáratú, hanyadik generációs modellekre vonatkozik a statisztika, bár 400 ezer kilométer összehozásához általában inkább 20, mint 15 év használat szükséges. Cikkünket ezért az adott típusok legfrissebb kiviteleivel illusztráltuk, ami nem feltétlenül tévedés, hiszen jó eséllyel egyszer még ezek is lesznek 400 ezresek…

Autók, amelyekkel kimehetsz a világból, aztán vissza 6

5. Lexus IS (személyautó)
400 ezer kilométert meghaladó futásteljesítmény esélye: 27,50%
Az átlaghoz (4,8%) viszonyítva: 5,7x

iSeeCars Longest Lasting Cars & Trucks 2025 – TOP 25

25 fotó

Szép dolog a 400 ezer kilométer, bár léteznek olyan autók, amelyeknek ez csak a bejáratás:

A teljes felmérés megtalálható az iSeeCars oldalán.