Miután augusztusban egy Continental GT kupén debütált, most egy Flying Spur szedánon is bemutatkozott a Bentley speciális, színátmenetes fényezési technológiája.

Az Ombré névre keresztelt eljárás számos fázisból áll, és teljes egészében kézi munkával készül, mintegy 60 munkaóra alatt.

6 fotó

Először az autó orrát és farát fényezik le a két színnel, majd hagyományos módszerrel, több fokozatban keverik össze a két színt, és így viszik fel az egyre világosabb / sötétebb szakaszokat, gondosan ügyelve arra, hogy a két oldalon szimmetrikus legyen a végeredmény.

Az itt látható világoskék/sötétkék mellett két további színkombináció is rendelhető: az egyik a narancssárgából megy a sárgába, a másik egy sötétszürke/világosszürke átmenet. 

Olyan drága ennek az autónak a festése, hogy Mercit vehetnél belőle 6

A márkánál szokásos, végtelen színválaszték itt nem megoldható, mert fontos, hogy a két választott festékanyag homogén módon tudjon keveredni, illetve, hogy a színek kombinációja ne eredményezzen egy harmadik színt (mint mondjuk a kék és a sárga a zöldet), hiszen nem papagájt festenek, hanem luxusautót.

Ennek megfelelő egyébként az opció felára is: ha beikszeljük a konfigurátorban, 48 ezer angol fonttal ugrik meg a végösszeg. Ez durván 21,5 millió forintnak felel meg: ennyiért pont kaphatnál (Magyarországon) egy vadonatúj Mercedes-Benz CLA szedánt, vehetnél egy BMW i4 Gran Coupét, vagy mondjuk egy Toyota GR Yarist (és abból még maradna is majdnem egymilliód benzinre).

4 fotó

De máshogy is nézhetjük ezt a 21,5 millió forintot: a hivatalos nettó kereset mediánértéke (azaz aminél ugyanannyian keresnek többet, mint ahányan kevesebbet) Magyarországon jelenleg 399 ezer forint, tehát ha közel 54 hónapon át (ez majdnem 4,5 év) nem eszel, nem iszol, nem fűtesz, és minden forintot félreteszel, akkor megengedheted magadnak az Ombré fényezést.

Igaz, autód még nem lesz hozzá: a cikkben szereplő Flying Spur durván 85 millió forintnál indul – bizony, az autó alapárának a 25%-át kérik el a különleges fényezésért. Szerencse, hogy van.

Olyan drága ennek az autónak a festése, hogy Mercit vehetnél belőle 11

Nincs két teljesen egyforma Ombré fényezés. Részben ezt fizeted meg.

Ha 2025-ben soknak tartunk 21 millió forintot egy fényezésért, mit mondjunk az alábbi cikkben látható csodára: