Elemzők szerint több mint egymilliárd angol font, azaz mintegy 450 milliárd forint bevételtől esett el a Jaguar Land Rover, miután augusztus 31-én kibertámadás bénította meg a vállalat informatikai tevékenységeit.

A cég jelenleg nem tud termelni, nem képes a már legyártott, eladásra váró autókat – mintegy 40 ezer darabot – nyomon követni, és a cserealkatrész-ellátás sem működik.

4 fotó

A vállalat összes gyártóüzemében megállt a munka,  Nagy-Britanniától Szlovákián át Kínáig és Indiáig.

Az egymilliárd fontos forgalomkiesés már most 70 millió fonttal (31,5 milliárd Ft) csökkentette a cégcsoport várható év végi profitját. Minél hamarabb újra tudja indítani a termelést a vállalat, annál nagyobb az esélye annak, hogy a kiesés legalább részben visszaszerezhető – és minél később lesznek úrrá a kibertámadáson, annál inkább elkerülhetetlenné válik a veszteség.

A vállalat a mai napon jelentette be, hogy legkorábban szeptember 25-én tudja újraindítani tevékenységeit, amely azonban maga is egy hosszú, több lépcsőből álló folyamat lesz. A beszállítókat ugyanakkor arról tájékoztatták, hogy akár novemberig is elhúzódhat a kényszerszünet.

Csillagászati veszteség pusztítja a Land Rovert 5

A JLR csak nagy-britanniai üzemeiben mintegy 35 ezer embert foglalkoztat, és napi ezer autót gyárt. A dolgozók többségét arra kérte a cég, hogy maradjon otthon.

A legrosszabbkor sújtja a JLR-t a kibertámadás, hiszen a kínai újautó-piac megtorpanása, valamint az észak-amerikai büntetővámok két legnagyobb piacán okoztak jelentős visszaesést a cégnek.

Néhány éve egy üzemanyag-forgalmazó cég informatikai rendszereit érte kibertámadás, a piac azonnal pánikba esett: