Optimalizált felfüggesztéssel, intelligens aerodinamikai csomaggal, radikális formavilággal és kivételes: 711 lóerős motorteljesítménnyel veszi át a trónt elődjétől a vadonatúj Porsche 911 Turbo S.




A hajtáslánchoz az alapot a 911 GTS hibrid hajtáslánca adta, magától értetődően feljavított formában. Egy helyett kettő elektromos turbófeltöltőt alkalmaztak, egyedi specifikációk szerint kialakított turbina- és kompresszorkerékkel. Az előző Turbo S-nél 61 lóerővel nagyobb, 711 lóerős csúcsteljesítmény 6500 és 7000/perc között érhető el, a 800 Nm-es nyomatéki csúcs ennél is szélesebb fordulatszám-tartományban, 2300 és 6000/perc között áll rendelkezésre.
A 400 V-os elektromos rendszer energiatároló egysége ugyanaz az 1,9 kWh kapacitású akku, mint amit a 911 GTS is alkalmaz. A váltó nyolcfokozatú, dupla kuplungos, a villanymotort ebbe integrálták. Mind a négy kerék hajtott.
A 911 Turbo S a korábbi 2,7 helyett 2,5 mp alatt gyorsul 0‒100 km/órára, a 0‒200 km/órás sprinthez 8,9 helyett már csak 8,4 másodpercre van szükség. A végsebesség 322 km/óra.
A 3,6 literes bokszermotor hangját aszimmetrikusan beállított gyújtás teszi teltebbé, arról pedig, hogy ne vesszenek el a komplex harmóniák, titán hátsó hangtompítókkal és végcsövekkel szerelt, kifejezetten ide hangolt sportkipufogó-rendszer gondoskodik, amely mellesleg 6,8 kilóval könnyebb az előd kipufogójánál.
Ez fontos, hiszen a hibrid rendszer óhatatlanul növeli a tömeget, a Porsche mérnökei azonban a kipufogón és számos egyéb ponton is spóroltak a grammokkal (akár az ablaktörlő karokat is elkészítik szénszálas kompozitból, ami 50%-os tömegcsökkentést jelent), így az új 911 Turbo S csupán 85 kilogrammal nehezebb elődjénél.
A hízás ellenére érdemben fürgébb lett: a Nürburgringen az elődmodellnél mintegy 14 másodperccel gyorsabban: 7 perc 3,92 másodperc alatt ment körbe még a fejlesztési program keretében egy prototípus. Az erről készült videót alább tekintheted meg:
A menetdinamikai fejlődéshez a beszállítók is hozzájárultak, jelentősen javult állítólag az abroncsok esőtűrő képessége. Hátul 315 helyett 325 mm széles gumik kerülnek az autóra, elöl maradt a 255-ös; a felniméret 21 colos.
A fékek alapkiépítésben karbon kerámia darabok, elöl 420, hátul 410 (korábban 390) mm átmérőjű tárcsák alakítják hővé a mozgási energiát. Ennél nagyobb kerámiafékek még nem kerültek kétajtós Porschéra.
Az aerodinamikai csomag elöl függőlegesen elrendezett hűtőréseket, aktív diffúzort és állítható kötényt alkalmaz, hátra az előd módosítható támadási szögű szárnya került fel. Az aktív aero csomag jóvoltából a közegellenállási együttható 10%-kal javult, a beállítástól függően, járulékos haszonként pedig az első diffúzor speciális esőmódot is kapott, ami segít távol tartani a felverődő vizet a féktárcsáktól.
A futómű aktív kanyarstabilizátorokat alkalmaz, az első tengelyt megemelő rendszer feláras, de elérhető.
A Turbo modellcsaládra jellemző stíluselemek itt is érvényesülnek, a Turbonite külső színvilágtól kezdve a szélesített kerékívekig, amelyeket ráadásul légbevezető kürtők tagolnak, míg a hátfalon szellőzőkilépők vadítják az összképet. A beltér számos pontján bukkan fel a Turbonite szín, a biztonsági övektől az órák számlapján át a nyomógombokig. Újdonságként jelennek meg a szénszálas dekorbetétek, valamint a perforált mikroszálas tetőkárpit.
A 911 Turbo S Coupé kétüléses, a hátsó üléseket külön kérésre felár nélkül beépítik; a Cabriolet eleve 2+2 üléses.
Szériatartozék a HD mátrix LED-fényszóró, a Sport Chrono csomag, valamint az adaptív sportülések, amelyek helyett a 911 GT3 könnyített, előrebillenthető kagylóülései is megrendelhetők.
Ma már nem készül fontos 911 dedikált karóra nélkül, így a 911 Turbo S-hez is rendelhető, méghozzá ugyanúgy testre szabható kivitelben, mint az autó. a számlap fekete, a lünetta bármilyen színű lehet. A tok titán, a kronográftanúsítvánnyal és 48 órás járástartalékkal rendelkező automata szerkezet flyback funkciós. Az órát csak megrendelésre készítik, kézi munkával, a Porsche svájci manufaktúrájában.

Chronograph 911 Turbo S
Lehet, hogy a Turbo S a legerősebb 911, de a Nürburgringen számos modelltársa volt már gyorsabb nála:







