Miután az osztrák KTM tavaly novemberben csődöt jelentett, az indiai Bajaj viszonylag gyorsan lecsapott a cég motorkerékpár-gyártó üzletágára. Ami viszont a KTM Sportcar GmbH-t illeti, az iránt nem mutatott érdeklődést az ázsiai iparvállalat, így úgy tűnt, az X-Bow gyártójának meg vannak számlálva a napjai.
A legrosszabbkor, tegyük hozzá, hiszen manapság szemmel láthatólag egyre több pénzt hajlandóak négykerekű játékszerekre és luxusautókra áldozni a gazdagok, tehát a KTM előtt is ott állt a felvirágzás esélye.




Most pedig úgy látszik, erről talán nem is kell feltételes módban beszélnünk: az osztrák Industrie Magazin ugyanis úgy tudja, a belga de Mevius család elkezdett összeállítani egy befektetői csoportot, akik hajlandóak volnának megfinanszírozni a KTM további működését. Konkrétumok nem ismertek, de állítólag szakmai (vagy legalábbis a motorsportban tapasztalattal bíró) befektetőkről van szó, a vételár pedig ilyen viszonylatban igen szerény 10 millió euró (4 milliárd Ft) körül mozoghat.
A de Mevius család az Anheuser-Busch InBev NV cégcsoportnak az egyik fő részvényese. Az AB InBEV a globális söripar legnagyobb szereplője, a teljes nemzetközi piacon 30% körüli részesedéssel. Több mint 500 sörmárka tartozik alájuk, a teljesség igénye nélkül olyan ikonikus brandek, mint a Budweiser, a Corona, a Stella Artois, a Hoegaarden vagy a Leffe.
Amikor a de Mevius család tagjai nem sörrel foglalkoznak, akkor raliznak: Grégoire de Mevius báró fiatal korában, 1988 és 2001 között WRC pilóta volt, és a Dakar-ralin is többször részt vett. Fiai, Ghislain és Guillaume szintén raliversenyzők, utóbbi a Red Bull színeiben, a W2RC tereprali-világbajnokságban aktív, és a hírek szerint ő volt a mozgatórugója a KTM Sportcar GmbH megmentésére irányuló törekvésnek.
A 2007-ben bemutatott KTM X-Bow gyártója szerint az első olyan utcai modell volt a világon, amely teljes egészében szénszálas kompozitból készült monocoque vázra épült (a vázat az olasz Dallara fejlesztette a számukra.) A különböző teljesítmény-szintű Audi turbómotorokkal szerelt autóból gyártottak közútra és versenypályára hangolt változatokat, utóbbiak közül különös figyelmet érdemel a zárt pilótafülkés GT4-es versenyautó.
A KTM ugyanakkor soha nem bővítette a modellkínálatot, ami most megváltozhat: a tervek szerint Guillaume de Mevius és a KTM jelenlegi vezérigazgatója, Michael Wolfling együtt vezetnék a megújuló vállalatot, és új típusokat vezetnének be, részben erősítve a jelenlegi, aszfalt-centrikus vérvonalat, részben vadonatúj, terepképes sportmodelleket fejlesztve ki.
Reméljük, egyszer valós lehetőség lesz összeereszteni az osztrákok terep-sportkocsiját az amerikaiakéval – egyelőre mindkettő csak reményteljes álom:



