Donald Trump az elmúlt években két merényletet is túlélt, köztük egy nyílt támadást 2024 júliusában, amikor kampánybeszéde közben meglőtték Pennsylvaniában, aztán golfozás közben durrantak lövések saját golfklubjánál, amikor épp a pályán volt. Az incidensek után – és Trump beiktatását követően – az Amerikai Titkosszolgálat alaposan átalakította a védelmi protokollt, amely, úgy tűnik, a golfpályákra is érvényes.
A hétvégén Trump a skóciai Turnberry golfpályán ütötte el az időt, ám nem akárhogyan: a fehér, hagyományos golfkocsija mögött egy fekete, erősen átalakított, terepjáró stílusú jármű haladt – amit a sajtó azóta csak Golf Force One-ként emleget (az Air Force One elnöki repülőgép után). A szokatlan jármű szinte biztosan páncélozott, legalábbis a járművédelmi szakértők szerint, akik a fotók alapján több árulkodó jelet is felfedeztek – számolt be róla a The Telegraph.
Nézd meg Trumpot és kíséretét galériánkban:




Milyen típus pontosan a Golf Force One?
Az elnöki golfkocsi egy Polaris Ranger XP 1000 buggy, amelyet eredetileg nem ilyen célra terveztek, de megfelelő átalakítással komoly védelmet nyújthat. Gary Relf, az Armoured Car Services vezetője szerint például az erősen sötétített szélvédő körüli fekete szegély és a jármű masszív külleme arra utal, hogy komoly átalakításokon esett át.
„Ezek az autók kívülről nem mindig feltűnők, de a vastag, sötétített, laminált üvegek, a megerősített oldalpanelek és a jármű hátsó részén található burkolatok mind arra utalnak, hogy ez bizony nem hétköznapi golfkocsi”
– mondta egy neve elhallgatását kérő brit szakértő.
Így néz ki a gyári Polaris Ranger XP 1000:




Az ilyen típusú járművek célja nem támadó, hanem védelmi jellegű. Nem tankról van szó, hanem egy gyors menekülési lehetőségről, ha netán újabb fenyegetés érné az elnököt – főleg olyan nyílt, sebezhető helyszínen, mint egy golfpálya.
Ilyen a páncélozott buggy:
NEW: Armor plated ‘Golf Force One’ spotted with President Trump at the golf course.
— Collin Rugg (@CollinRugg) July 27, 2025
Additional security measures are being deployed to protect Trump, even on the golf course, according to the Telegraph.
“Mr Trump’s team deployed an additional security measure in the form of a… pic.twitter.com/gxiEjL1sx0
Az alapváltozat Polaris Ranger XP 1000 egyébként nálunk is kapható: az 1 literes, kétütemű motorral szerelt platós buggy 68 lóerős, az ára pedig 10,5 millió forint. Az Egyesült Államok elnökének készült páncélozott verzió egészen biztos a többszöröse ennek az összegnek.
A Golf Force One újabb szimbóluma annak, hogy milyen extrém intézkedések szükségesek ma egy amerikai elnök védelme érdekében, még egy látszólag nyugodt, skóciai golfpályán is.
Azt tudtad, hogy Trump hamarosan új elnöki autót kap? Írtunk róla korábban:

