Egy férfi furgonnal közlekedett Pomázon 2024 májusának egyik reggelén. A férfi megelőzött egy kerékpárost, aki úgy érezte, hogy túl közel mentek el mellette, ezért a középső ujját felmutatta.
A férfi a visszapillantóból látta a mozdulatot, de nem állt meg. A céljához érve félreállt, és elkezdte kirakodni az autóját. Ekkor látta, hogy a kerékpáros közeledik felé, ezért kérdőre vonta a kézmozdulata miatt, ekkor a kerékpáros agresszívan visszaszólt, majd tekert tovább.
Ekkor a férfi visszaült az autóba, és a kerékpáros után hajtott, majd miután utolérte, az útpadka felé húzódva leszorította, és megállásra kényszerítette. A férfi kiugrott a járművéből, és a sértett feje felé ütött. Az ütés a kerékpáros sisakját érte el, megrongálva azt. A férfi viselkedését több gyalogos szemtanú is szóvá tette, ezért visszaült a furgonba, és elhajtott.
A sofőrrel szemben közúti veszélyeztetés, garázdaság, valamint rongálás miatt emeltek vádat.

