Célzott taxiellenőrzést szervezett a BKK, amely a Fővárosi Önkormányzat kezdeményezésére olyan sofőröket akart felderíteni, akik engedély nélkül, illegálisan, zárt Viber-csoportokban szerveznek fuvarokat. A BKK ellenőrei mellett a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Közlekedési Hatóság munkatársai is részt vettek az akcióban.
A Viber-csoportos utazást követő tüzetes ellenőrzéskor kiderült, hogy a sofőr semmilyen szükséges okmánnyal vagy engedéllyel nem rendelkezik, ezért a közlekedési hatóság munkatársai az ellenőrzött jármű rendszámát eltávolították, a forgalmi engedélyét bevonták.
A Viber-csoport felderítésének és ellenőrzésének költségét a BKK állta, holott a társaság szerint az engedély nélküli szolgáltatók felügyelete elsődlegesen állami feladat, és a jogsértés szankcionálására a közlekedési hatóság jogosult.
A rendhagyó taxiellenőrzési akció során a BKK, a rendőrség és a hatóságok munkatársai további két esetben próbavásárlást végeztek, valamint az akció része volt egy önálló NAV-ellenőrzés is. Ezek során további szabálytalanságokra derült fény, mint például: előre közölt fix tarifával, taxaméter nélkül végzett személyszállítás, nyugtaadás elmulasztása, illetve a sofőr nem volt bejelentve.

