A Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) folytatott stratégiai együttműködése keretében folytatta a buszsávok szabályos használatának ellenőrzését a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A hatóságok a kétnapos akció során – április 29-én és 30-án – összesen 57 alkalommal intézkedtek, írja a Police.hu.
Helyszíni bírságot 50 szabálytalanság miatt szabtak ki, ebből 48 esetben a buszsáv jogosulatlan használata miatt. Mindemellett egy-egy esetben azért is büntettek, mert nem megfelelő fólia volt az autó üvegén, de olyan sofőr is akadt, aki a forgalmi torlódás ellenére a kereszteződésbe hajtott, de biztonságban már nem tudta elhagyni azt. További egy autóst engedély nélküli vezetés miatt állítottak elő.
A rendőrök egy vezetővel szemben szabálysértési feljelentést tettek, amiért
a buszsávot jogosulatlanul, egy forgalomból kivont, lejárt műszaki érvényességű járművel használta, ráadásul a jogosítványának egészségügyi érvényessége is lejárt.
A biztonsági öv használatának elmulasztása miatt két alkalommal szabtak ki közigazgatási bírságot. Figyelmeztetést három esetben alkalmaztak forgalmi sáv jogosulatlan használata miatt, illetve autóbusz-forgalmi sávval kapcsolatosan összesen 52 alkalommal intézkedtek.
A buszsáv jogosulatlan használata visszatérő problémának számít a budapesti közlekedésben. Mint azt korábban a Vezess megírta, a tavalyi év során több mint 5 millió forintra bírságolták a szabálytalankodókat:

