Tavaly két héttel korábban jött el a karácsony a Renault-rajongók, a ralibolondok, meg úgy általában mindenki számára, aki szereti a nagyon erős, nagyon gyors autókat. A francia cég közzétett egy sor látványrajzot meg pár mondatnyi információt az R5 elektromos kisautó leendő sportváltozatáról, azzal a kommenttel, hogy majd 2025-ben további tudnivalókat is közölnek. Azonban az egész annyira őrült, a valóságtól teljesen elrugaszkodott alkotás volt, hogy nehéz volt eldönteni, érdemes-e beleélnünk magunkat az extrém izomcsomó érkezésébe.





Most kiderült, hogy a kétkedők tévedtek, a Renault pedig valóban megbolondult: néhány héten belül megkezdődik az autó előértékesítése, és 2027-től átvehetők az 1980 darabos széria példányai – azért 1980, értelemszerűen, mert abban az évben született az eredeti R5 Turbo.
Ahogy a Renault eredetileg ígérte, a Turbo 3E-t két villanymotor hajtja, méghozzá közvetlenül a hátsó kerekekbe beépítve. Ezek darabonként 200 kW-ot, azaz 272 lóerőt adnak le. Szorozd ezt be kettővel.
A töltőcsatlakozót is a hátsó keréknél találjuk
Ahogy annak idején az R5 Turbónak sem sok köze volt a szériamodellhez, az elektromos utód is egyedi, hátsókerék-hajtású platformra épül. Az R5 E-Tech Electric alapmodellhez képest jelentősen nőtt a karosszériahossz (392 helyett 408 cm), a tengelytáv (254 helyett 257 cm) és persze a szélesség (177 helyett 203 cm), miközben a magasságot 150 centiméterről 138 centiméterre csökkentik. A szélvédőt hátrébb tolták.
A villanyautóknál a légellenállás csökkentése a legfontosabb aerodinamikai feladat, itt azonban a leszorítóerő, illetve a fékek, az akkumulátor és a villanymotorok hatékony hűtése előnyt élvezett.
A 20 colos hátsó kerekekbe beszerelt agymotorok önmagukban is különlegességnek számítanak. Négy okból választották ezeket: a szokásos elrendezésnél is közvetlenebb, azonnali erőkifejtés; korlátozás nélküli, összesen 4800 Nm forgatónyomaték; könnyebb és helytakarékosabb kialakítás; a két motor különálló vezérelhetőségéből adódó dinamizmus és nyomatékvektor-szabályozás.
A kerékagymotoroknak köszönhetően még csomagtartója is van az R5 Turbo 3E-nek
Az akkumulátor itt is a padló alatt helyezkedik el, mint a szériamodellnél, ami mély tömegközéppontot, az pedig stabilitást eredményez. A 70 kWh kapacitású akkuval együtt 1450 kilogrammot nyom az autó, azaz minden lóerőre 2,7 kilogramm jut (ha máshogy nézzük, egy tonnára 375 kg), ezzel épp csak elmarad a szupersportkocsik mögött a kis Renault.
A várakozások szerint össze fog jönni a fejlesztési célként meghatározott 3,5 másodperces 0‒100 km/óra gyorsulás, miközben (a motorteljesítményt nem kiaknázva) akár 400 kilométert is megtehetünk egy feltöltéssel. Alternatívaként villámgyorsan felhasználhatjuk a rendelkezésre álló alternatívát, hiszen az autócska végsebessége 270 km/óra. Hogy ezt milyen hosszan bírja a hajtáslánc, arról nincsenek információk, a Renault szerint „versenypályán számos gyors kört megtehetünk egy huzamban”. Tölteni váltóáramról 11, egyenáramról 350 kW-tal lehet a kocsit, utóbbi esetben 15 perc elég ahhoz, hogy a 15 százalékra merült akkut 80%-ig töltsük.
A motorteljesítmény átmenetileg növelhető a kormányon elhelyezett gomb segítségével – ilyet találunk az Alpine A290-ben is, ami nem véletlen, hiszen az Alpine mérnökei dolgoztak ebben a projektben is. A regeneratív fékhatás négy fokozatban állítható, mint a mezei R5 E-Tech esetében, az üzemmódválasztó havas, normál és sport beállítások mellett rendelkezik egy versenypálya-üzemmóddal is, amely egyben a drift üzemmódot is tartalmazza. A kétszemélyes sportautó függőleges karral aktiválható ralikéziféket is kap.
A kagylóülésekbe hatpontos versenyüléseket fűznek, a szerelvények szénszálas kompozitból készülnek. Jelentős tömeget lehetett volna spórolni a digitális kijelzők elhagyásával, de ennyire nem volt merész a Renault: a 10,1 colos műszeregység és a 10,25 colos érintőképernyő a hétköznapi modellek teljes tudásával bír, extra funkciókkal kiegészítve. A grafika az eredeti R5 Turbo és Turbo 2 modellek cockpitjét idézi.
Az R5 Turbo 3E jóformán minden külső és belső eleme személyre szabható lesz, a vásárlók előre összeállított, tematikus csomagok közül válogathatnak, vagy egyedileg rakhatják össze a műszerfal, az ajtópanelek, az ülések, a padlókonzol és a többi komponens dekorlehetőségeit.