Az edelényi rendőrök előállítottak, majd szabálysértési őrizetbe vettek egy sofőrt, aki érvényes hatósági engedéllyel nem rendelkező autójával, jogosítvány nélkül közlekedett.

A járőrök egy rendszám nélküli, közúti közlekedésre alkalmatlan kocsira lettek figyelmesek 2023. január 31-én a délutáni órákban, Szendrő külterületén. Az egyenruhások megállították és intézkedtek a 28 éves szakácsi férfival szemben.

Az ellenőrzés során a rendőrök megállapították, hogy a sofőr jogosítvánnyal, illetve az autó hatósági engedéllyel nem rendelkezik, valamint a műszaki feltételeknek sem felel meg a jármű.

Nemcsak rendszám nem volt a verdán, de többek között hiányzott a motorháztető is.

A szabálysértésen tetten ért férfit a rendőrök előállították az Edelényi Rendőrkapitányságra, ahol beismerte a szabálysértések elkövetését, majd szabálysértési őrizetbe vették. A sofőrt a bíróság két nap elzárásra ítélte, illetve tíz hónapra eltiltotta a járművezetéstől is.