Amikor a Toyota leleplezte a Land Cruiser 300-ast, sejteni lehetett, hogy a modell hamarosan Lexus LX-ként is bemutatkozik, hiszen a prémiummárka 1995 óta forgalmazott csúcs-terepjárója mindig is a Land Cruiser alapjaira épült.

A cégcsoport nem is okozott csalódást: a negyedik generációs Lexus LX megérkezett, és valóban, egyértelmű a rokonság. Nem csak a GA-K platform azonos, ami 195 kilót faragott le a saját tömegből, miközben 20 százalékkal merevebb, mint korábban; nem csak a 3.5 V6-os turbómotor stimmel, amely 415 lóerővel és 650 Nm-rel mozgatja a nagy autót (hibrid egyelőre itt sincs, pedig a szintén GA-K platformos Toyota Tundra már megkapta), de a sziluett is stimmel.

Gonosz lovag lett a legnagyobb Lexus 2

Fent a Toyota, lent a Lexus

A hátsó futómű maradt a régi, az első kettős keresztlengőkaros. Az acélrugókat hidraulikus rendszerrel kombinálva valósítják meg a hasmagasság-állítást, amely nem csak a vezető kedve szerint, de automatikusan is szabályozza a talajtól való távolságot, akár az autó dőlése vagy bólintása függvényében. Adaptív lengéscsillapítás, valamint több állású terepüzemmód-választás is társul ehhez, így az LX valóban jól boldogul terepen – legalábbis papíron. A terepezést segíti a körkörös kamerarendszer, amellyel a jármű hasa alá is bepillanthatunk.

Gonosz lovag lett a legnagyobb Lexus 3
Gonosz lovag lett a legnagyobb Lexus 4

 

A dizájnra kár szót vesztegetni, a Lexus egyedi orral és farral szerelte fel a Toyota Land Cruiser 300-ast, no meg átalakították a D-oszlopot, így az most orsó alakot öltött, kapcsolódva a hírhedt hűtőmaszkhoz. Ez utóbbi akár széles, krómozott sávokból is felépülhet – ennek hasonlósága a Star Wars novemológia sötét nagyúrjának, Kylo Rennek az álarcával zavarba ejtő. Az is igaz, hogy ezt a bizarr rácsozatot csak akkor kapjuk meg, ha a frissen bevezetett Ultra Luxury felszereltségi szintet választjuk.

A népszerű autós influenszer, Supercar Blondie elsőként mutathatta be az autót a nagyközönségnek:

 

Ez gyakorlatilag a Lexus LS luxuslimuzin komfortját biztosítja a hátul utazóknak: az első utasülés messze előre tolható (az így elérhető maximális lábtér gigantikus 1,1 méter!), mögüle lábtartó hajtható ki, így ha a hátsó ülés támláját teljesen hátradöntjük (egészen 48 fokig!), főúri kényelemben lehet részünk. A hátsó ülések és fejtámlák finoman támasztják meg oldalról az utast, anélkül, hogy csorba esne a kiemelkedő komforton – és a speciális ülésszerkezetnek köszönhetően terepen közlekedve is háborítatlan a kényelem. A klímaberendezés a luxuskivitel esetén a mennyezetből is fújja a temperált levegőt, az ülések között érintőképernyős vezérlőfelület, valamint széles könyöklő található, amelynek felülete karcálló, öngyógyító kialakítást kapott, így akár rögtönzött íróasztalként is használható.

Gonosz lovag lett a legnagyobb Lexus 5

A másik újdonság az F Sport kivitel, amely nevéhez méltóan dinamikusabb vezetési élményt kínál. Ez nem merül ki a látványos optikai megoldásokban (pl. fehér-piros belső színvilág) és exkluzív burkolatokban: ez a verzió határozott oldaltámasztású üléseket, módosított hangolású lengéscsillapítókat és menetstabilizáló rendszert, továbbá hátsó kanyarstabilizátort és Torsen rendszerű, részlegesen önzáró hátsó differenciálművet kapott.

Gonosz lovag lett a legnagyobb Lexus 6

Az utastér további különlegessége a dupla érintőképernyő: a 12,3 colos multimédiás egység alatt egy 7 colos panelről vezérelhető számos vezetőtámogató funkció.

Kattints ide, ha videón is meg szeretnéd nézni a Lexus LX offroad zászlóshajót.

Gonosz lovag lett a legnagyobb Lexus 7