Általános sebességcsökkentést terveznek Budapesten: a javaslat értelmében 2021-től bevezetnék a 70 km/h-s sebességhatárok megszüntetését a budapesti gyorsforgalmi és autópálya-bevezető utakon, az összes többi fővárosi közúton és utcán pedig egységesen 30 km/h lenne a legnagyobb megengedett sebesség. Az előterjesztést várhatóan szerdán fogadja el Karácsony Gergely főpolgármester.

Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója egy szerdai interjúban úgy fogalmazott, meglepődtek a javaslaton, hiszen azt nem mutatták be a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának – a budapesti városvezetés és a kormány közötti párbeszéd legfontosabb színterének – ülésén.

Vitézy szerint az egy nagyon helyes cél, bár nem újdonság, hogy a sebességet csökkentve tegyék biztonságosabbá Budapestet. A legtöbb lakóövezetben már most is csak 30 km/h-val lehet közlekedni, s egyéb korlátozásokat is bevezettek.

Szerinte a kerületeket bevonva, utcáról utcára kell dönteni a kérdésben, és nem egységesen bevezetni a korlátozást. “Azt a célt kell kitűzni, hogy Budapesten kevesebben haljanak meg az utakon, mert e téren nagyon rosszul állunk az európai fővárosokkal való összehasonlításban” – fogalmazott Vitézy, hozzátéve, hogy bizonyos utakon a 70-ről 50 km/h-ra való visszalépés túlzás lenne.

A vezérigazgató szerint hiba volt az is, hogy a városvezetés nem magyarázta el az embereknek, hogy miről szól a javaslat és nem folytatott le semmilyen egyeztetést a kérdésben.

A Magyar Autóklub is nyílt levélben kérte Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy ne döntsön a veszélyhelyzet idején társadalmi és testületi vita nélkül a főváros életét hosszú távon meghatározó kérdésekben.

Sem a balesetek számának csökkenése, sem a közlekedésből származó károsanyag-kibocsátás mérséklődése nem bizonyított, sőt a tervezet elfogadásával, a közösségi közlekedés fejlesztéseinek hiányában, a forgalmi helyzet csődjére lehet számítani – írja az Autóklub.

Forrás: MTI