Remekül kezdődött Michelisz Norbertnek a WTCR szepangi szezonzárója, hiszen a szabadedzéseken mutatott jó formáját (1. és 2. hely) az első időmérőre is átmentette, amelyet magabiztosan nyert meg. Ezután a második kvalifikációnak is esélyesként vágott neki a Hyundai bajnoki éllovasaként, de a helyi idő szerint már esti, villanyfényes időmérőre megváltoztak a körülmények a pályán, ami az erőviszonyokra is hatással lehetett – volna.

Michelisz ugyanúgy versenyképes maradt, hiszen az első gyors körével (2:13,868) az élre állt, és közel egytizedre megközelítette az első kvalifikáción győztes idejét. Később márkatársa, Nicky Catsburg megelőzte őt, és bár Norbi is javított még (2:13,366), végül mindössze 24 ezreddel a holland mögött zárta a Q1-et, ennek azonban nem volt jelentősége, mert megvolt a magabiztos továbbjutás. Az, ami a Lynk&Co két bajnokesélyesének, Yvan Mullernek és Thed Björknek nem, amivel ők rendkívül nehéz helyzetbe kerültek.

A Q2-ben ismét Gabriele Tarquini szélárnyéka által húzva Michelisz a hétvége addigi messze legjobb idejével kezdett, kis híján bement 2:13 alá (2:13,054). A végén már nem volt szüksége a javításra, a legjobb idővel jutott be a Q3-ba, ahová a bajnoki rivális Esteban Guerrieri az ötödik helyen követte a Hondával.

A leggyorsabb jogán Michelisz azt választotta, hogy elsőként futja meg a gyors körét a Q3-ban, és 2:13,141-et autózott. A magyar versenyző után a másik két hyundaios, Tarquini és Catsburg is hibázott a gyors körén, de Mikel Azcona sem tudta megfogni Norbit. Utolsóként Guerrieri érkezett, aki a második helyet szerezte meg. Újabb időmérős győzelmével Michelisz Norbert tovább növelte előnyét az élen, a futamok előtt már 15 ponttal vezeti a bajnokságot Guerrieri előtt.

Szombaton szünnap következik a WTCR malajziai szezonzáró hétvégéjén, aznap a WTCR Esports szimulátoros döntőjét rendezik, amelyen a M1RA két versenyzője, Báldi Gergő és Nagy Dávid képviseli Magyarországot. Micheliszék programja magyar idő szerint vasárnap 8.15-kor folytatódik az első futammal, amelyet a pole pozícióból kezd.

Michelisz a második időmérőt is megnyerte Szepangban 1

Forrás: Michelisz.hu
Kapcsolódó címkék: Michelisz Norbert WTCR