4,5 s alatt gyorsul százra, 250 km/óra a legnagyobb sebessége, leszabályozással. Nagyobb végsebességhez nehezebb fék, futómű és más kerék kellett volna, ami rontaná a fogyasztást
Konnektorról is feltölthető a hibrid autó akkumulátora. Árammal az i8 35 km megtételére képes, ettől lesz 2,5 l/100 km az EU-szabvány szerinti átlagfogyasztása és 59 g/km szén-dioxid-emissziója
Azoknak szánja a BMW nagyjából 39 millió forintnyi euróért, akiket a környezetük megvetne egy sima benzines, az i8-nál erősebben környezetszennyező sportautóban
1490 kg alatt van a tömege, pedig akkumulátoros hibridhajtású és hossza is 468,9 centiméter
23 fotó

0,26 az autó alaktényezője

0,26 az autó alaktényezője

Sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a békéscsabai családi vállalkozás a BMW “legújabb prémiumautójához” gyárt alkatrészeket, de az nem derült ki, hogy pontosan melyik modellhez, és mi készül. Csak tipp, hogy az új i8-as sportkocsiról lehet szó, amelyhez egyébként Pécsről is szállítanak karbonszálas karosszériaelemeket.

Az indulás évében két ember dolgozott a Csaba Metálnál, jelenleg 660-an dolgoznak a társaságnál. A cég árbevétele 2012-ben nyolcmilliárd forint volt, az idén várhatóan eléri a tízmilliárdot. Az előállított öntvények 80 százaléka kerül exportra.

A békéscsabai üzem elsősorban alumínium öntvényeket gyárt, ma már szinte kizárólag másod- és harmadkörös autóipari beszállítóként, a BMW-nek viszont mostantól közvetlenül küldi az alkatrészeket. Az üzem egy nyomásos öntöde, ahol döntően a járműipar számára készülnek alumínium alkatrészek. Az ismert márkák közül megtalálhatók a Békéscsabán gyártott alkatrészek a BMW mellett a Peugeot, Audi, Chrysler, Citroën, Ferrari, Fiat, Ford, Jaguar, Mercedes, Nissan, Opel, Porsche, Renault, Rover, Toyota, Volvo és Volkswagen különböző modelljeiben.