6,2 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100-ra az új csúcs 1-es, a 130i végsebessége 250 km/h
Felárért aktív kormány is rendelhető a 130i-hez, ami eddig a nagyobb sorozatok kiváltsága volt
Egyedi 17 colos könnyűfém felniket, krómozott kipufogóvéget és hűtőmaszkot kapott a típus
5 fotó
A hatos és hármas sorozat után az egyes is megkapja a BMW új fejlesztésű háromliteres benzinmotorját. A korábbi motorhoz képest 27 lóerővel gazdagodott a teljesítmény, így a háromliteres benzines 258 lóerősre erősödött. 300 newtonméter a maximális nyomaték 2500 és 4000-es fordulat között.

A motorhoz nem csupán alumíniumot használtak fel, hanem nagy mennyiségben magnéziumot is. Ennek köszönhetően csak 161 kilogrammot nyom a háromliteres motor, ami 10 kilóval könnyebb, mint korábban.

Ahogy a többi új fejlesztésű BMW benzinmotornál, ebben az esetben is Valvetronic rendszer helyettesíti a pillangószelepet, és a Bi-Vanos rendszer intézi a fokozatmentes változó szelepvezérlést.

Újdonság az elektronikus vízpumpa, ami mindössze 200 wattos teljesítményt vesz el a motortól, a hagyományos vízpumpák 2 kilowattos értékéhez képest.

Ezzel az erőforrással 6,2 másodperc telik el, míg az autó álló helyzetből eléri a százas tempót. A nagy teljesítménynek köszönhetően az autó végsebességét elektronikusan kellett szabályozni, mert meghaladta volna 250 km/h-t, ami ebben a kategóriában még jelentős fegyvertény.

Az autó sportosságát hangsúlyozza az is, hogy a Nürburgring nagy körén, a Nordschleife-n 8 perc 35 másodperc alatt ért körbe. Ez egy elég tisztességes idő, bár a Porsche GT 7 perc 32 másodperc alatt teljesíti a 22,3 kilométeres távot, míg a pályacsúcsot a Donkervoort D8 270 RS tarja 7:18-cal.

Az 130i-t kívülről ötküllős egyedi 17 colos felnijeiről, és a két krómozott kipufogóvégről lehet felismerni. A figyelmesebbek a hűtőmaszk veséiben a függőleges lamellák króm bevonatát is megláthatják.

Belül sportüléseket, valamint bőrborítású kormányt találunk, az autóhoz meg lehet rendelni a nagyobb modellekben már kapható aktív kormányzást, amivel biztonságosabb és izgalmasabb lesz a vezetés.

Ez ugyanis megakadályozza, hogy nagy sebességnél kis kormánymozdulat hatására erősen kitérjünk a kijelölt irányból, míg parkoláskor kis kormányelfordítás hatására is teljesen kifordulnak a kerekek. A másik érdekesség, hogy fékezéskor a rendszer ellenkormányoz, ha a jobb és bal oldali kerekek eltérő tapadású felületen gördülnek.