



Jól parkolni tehát nem könnyű, amire a BMW kutatói kényelmes megoldást kínálnak. A rendszerben egy a hátsó lökhárítóban elhelyezett érzékelő méri a parkolóhelyek méretét, amelyek mellett az autó elhalad. Amikor a szenzor egy kellően tágas helyet vesz észre, jelzést ad a vezetőnek. Ha az autós tényleg meg akar állni, akkor lefékez, majd rükvercbe kapcsol. Ha bekapcsolta a parkolássegítőt, akkor meg sem kell mozdítania a kormányt, és az autó beáll a helyre. Csak a gázadásra és a fékezésre kell ügyelni.
A berendezés magától bekormányozza az autót, még a kocsi hosszánál alig nagyobb méretű parkolóhelyekre is. A fejlesztés során sikerült elérni, hogy a gép ne egyszerűen a járdával párhuzamosan álljon be, hanem ügyeljen a kellő távolságra is a padkától. Tolatás közben akár el is vehetjük kezünket a kormányról, mivel az irányítást egy elektromos motor végzi. A manőver befejezésekor a rendszer jelzi a vezetőnek, hogy az autó megfelelő pozícióba került.
Innentől újra rajtunk a sor, de a BMW Parkassistent (párkássisztent) még segít azzal, hogy a kerekeket visszafordítja egyenes állásba. Ezt követően tényleg nem okozhat nehézséget előregurulni és megállni a parkolóhely közepén.
Kényelmessége mellett a BMW szerint biztonságbeli előnyei is vannak ennek a fejlesztésnek. Mivel a vezetőnek kizárólag a fékezésre és a gázadásra kell koncentrálnia, több figyelme jut a környezetére. Automatika segítségével beparkolva könnyebben észreveszi, ha például egy gyalogos keresztezi a tolató autó útját, mivel nem kell feszülten, centiméterre kimérnie a szabad helyet.
A parkolássegítő egy nagyobb és jóval összetettebb rendszer része. A vezetőt segítő berendezések egyike azt akadályozza meg, hogy a sofőr elaludjon néhány pillanatra, ami főleg monoton autópályás utakon okoz halálos baleseteket. Egy kényelmes figyelmesség, hogy a vezető előre helyet foglalhat magának egy parkolóházban. Ezzel megelőzhető, hogy a parkoló után kutató autós feltartsa a többieket, ami a belvárosi forgalomra jellemző.
Figyelemre méltó az aktív gázpedál. Ez a kifejezés mást jelent a Mercedes-Benznél, amely már szériában gyárt aktív gázpedálos autót, és mást a BMW szótárában. A BMW-féle aktív gázpedál egyszerű, de nagyon hatásos ötleten alapul. Ha a vezető körülményekhez képest túl gyorsan haladna, a felkeményedő gázpedálon automatikusan érzi, hogy az út vonalvezetése, a forgalom sűrűsége vagy más tényező nem teszi lehetővé a tempó növelését.
Mindennek közös célja, hogy javuljon az autózás biztonsága. A BMW azonban híres arról, hogy autóiban az elektronika nem veszi ki az irányítást a vezető kezéből. A bajor márka ezen fejlesztéseinél is hangsúlyozza, hogy az elektronikával segíteni szeretnék az autósokat, nem pedig gyámkodni fölöttük.
