A Traton Csoport olyan európai márkákat fog össze, mint a Scania vagy MAN. Az azonban kevéssé ismert tény, hogy a Volkswagen dél-amerikai teherautó és buszgyártó részlege, valamint az International teherautógyártó is a kötelékeibe tartozik. Igaz, ez nem olyan régóta van így. 

Az International Motors (korábban Navistar International Corporation) egy amerikai haszongépjármű-gyártó, amely teherautókat, buszokat és dízelmotorokat készít. A vállalat eredetileg International Harvester Company néven indult 1902-ben, majd 1986-ban Navistar néven folytatta. 2021 júliusában felvásárolta a Traton Csoport. Ez a lépés azért volt indokolt, mert így piaci részesedésre tehet szert az észak-amerikai, zömében csőrösök által uralt teherautók világában. 

Az International Motors központja az amerikai Illinois állambéli Lisle városában működéik és körülbelül 14,5 ezer alkalmazottat foglalkoztat világszerte. Ezek a dolgozók a jelek szerint egy teljese új fülkén dolgoznak, ami talán lehetővé teszi, hogy rövid időn belül másképpen gondoljunk az International csőrösökre. A X-re nemrég került fel a fotó egy teljesen álcázott csőrösről, amely már a próbafutásokat végzi. 

Lesifotókon a legújabb csőrős, aminek európai vonatkozása is van 1

Ez a prototípus nemrég jelent meg az Egyesült Államok útjain és máris nagy feltűnést keltett. Az álca alatt egy teljesen más karosszéria látható, mint amit eddig az International eddig használ. Többek között a tetővonal, az ablakvonal és az oldalprofil is új. Úgy tűnik, hogy a Traton Csoport hatalmas beruházást hajtott végre az amerikai piacra gondolva, és egy új generációs kabint készített az ottani vásárlók számára. Ez azt jelenti, hogy hamarosan az LT-szériánál lesz egy nagyobb, kifejezetten országúti, távolsági áruszállításra szánt, kényelmes, magastetős hálófülkével ellátott sorozat.