Leszállították Budapesten a 34-es busz utasait péntek este: az éppen Békásmegyer felé tartott járaton azzal keresték fel a járművezetőt, hogy az egyik ülésen egy pisztolyt találtak. A történetről olvasói levél nyomán a Telex számolt be, a fegyvernek látszó tárgyról kép is készült.

Maga a sofőr is megnézte a potenciális fegyvert, majd leállította a buszt, és miután leszállította az utasokat, értesítette a rendőrséget.

A portál megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közölte: a helyszínre érkező körzeti megbízottak megállapították, hogy nem igazi lőfegyvert, hanem egy műanyag golyókat kilövő airsoft replikát találtak a buszon, amit – mint talált tárgyat – átvételi elismervénnyel vettek át a sofőrtől.

Mivel az eset kapcsán bűncselekmény vagy szabálysértés gyanúja nem merült fel, nem indítottak eljárást.

A napokban a legújabb elektromos buszok is megérkeztek Budapestre: