A világszerte ismert Ikarus évek óta tervezi, hogy piacra lép egy tisztán elektromos csuklós autóbusszal. A nagy befogadóképességű városi autóbusz eddig hiányzott a palettáról, ha ilyen tender volt, akkor az Ikarus nyilvánvalóan nem tudott azon elindulni. A jelek szerint ez változhat, hiszen sokatmondó kép került ki nemrég a legendás gyártó közösségimédia-felületeire.
A fotón egy csuklószerkezet látható felülnézetben. Az újdonság a világ legnagyobb autóbuszos kiállításán, a Busworldön debütál. Két évvel ezelőtt itt mutatkozott be az azóta már Görögországba is értékesített Ikarus 80e elektromos busz.
Mit lehet tudni egyelőre az elektromos csuklós Ikarusról? Fehér Roland, az Ikarus Cégcsoport vezérigazgatója 2024-ben számolt be a Vezessnek a tervekről. A 180e típusszámot viselő autóbusz a honlapon elérhető információk szerint 18 750 mm hosszú és 3360 mm magas lesz. Mivel városi/elővárosi felhasználásra tervezték, ezért maximum 4 darab, kétszárnyú ajtóval fog rendelkezni. Utastere teljes egészében alacsony padlós, fedélzetén összesen 113 fő utazhat. Az ülések terén nem szenved hiányt, hiszen legalább 45+2 ülőhely van az utasterében.

Az Ikarus 80e lítium-vas-foszfát (LFP) kémiájú akkumulátorokkal gördül le a gyártósorról, amelyekből összesen 563,8 kWh kapacitás áll rendelkezésre. Egy feltöltéssel körülbelül 390 kilométert tud megtenni, és akár Siemens pantográfos töltővel is rendelhető. A végleges műszaki paraméterek természetesen még változhatnak, hiszen csak a világpremier után derül ki, hogy az eredetileg tervezett technikai specifikációval találkozhatnak az érdeklődök, vagy esetleg egy kicsit továbbgondolt változatról van szó.
A premierre október 4-9. között kerül sor, de figyelembe véve a Busworld sajtónapjait, könnyen lehet, hogy nemsokára találkozhatunk az Ikarus csuklós autóbusz képeivel.
