Rendhagyó fotók készültek kedden a nyári napsütésben a hannoveri Volkswagen-gyár előtt. A márka képviselői egy igazi világutazóval rázhattak kezet. A nyolcszoros Guinness-rekorder Rainer Zietlow úgy döntött, hogy a gyár ügyfélfogadásra használt épülete előtt kezdi meg világ körüli útját.

Első körben Új-Zélandra vezet az útja, onnan pedig Vancouverbe, Kanadába fog hajtani járművével. Az útvonalat úgy tervezték meg, hogy csak akkor kelljen hajózni, amikor arra valóban szükség van. A tervek szerint legalább 75 (!) országot fog érinteni. Így aztán tényleg sokáig lesz úton, hiszen legalább 8 hónapot fog tölteni a világkerüléssel.

Szó, ami szó, beszédes a helyszín, hiszen pont onnan indul, ahol a Bulli villanyutódja, az ID.Buzz készül. Egy átlagos napon a gyár udvara számos különböző színű ID.Buzz, valamint ID.Buzz Cargóval van tele. Korábban pedig nem kevésbé ikonikus járművek, a Transporterek készültek itt. A férfi választása egy VW ID.Buzzra esett, amely fehér-sárga fényezésével korántsem tekinthető szürke eminenciásnak. 

7 fotó

„A 86 kWh kapacitású akkumulátorral szerelt furgonnal akár 400 kilométert is meg tudunk tenni egy feltöltéssel” ‒ hangsúlyozta Rainer Zietlow. A férfi hatalmas tapasztalattal rendelkezik az utazások terén. Eddig több mint 110 országban járt a világon. A mostani világkerülésre legalább egy évig tartott felkészülni. „Nem vagyok cégvezető, saját szakállamra szervezem az utat, de nyilván vannak partnerek is, akik támogatnak ebben” – árulta el Zietlow. Köztük van a gyártó, a Volkswagen Haszonjárművek is.

A férfinak minden bizonnyal nem lesz problémája az alkatrész-utánpótlással, hiszen az ID.Buzzt Európán kívül már olyan országokban forgalmazzák, mint Ausztrália, Tajvan, Japán, Egyesült Államok, illetve Kanada. A modell az utóbbi időben egyre népszerűbb.

Nem ő az egyetlen, aki kacérkodik a Guinness-rekordokkal. Legutóbb egy német férfi a kamionnal való tolatás terén állított fel világrekordot. Ha kíváncsi vagy rá, hogyan tette, akkor kattints ide.