Fehéroroszországban készül a bolygó egyik legbrutálisabb gépszörnye, a 75710-es típusszámot viselő BelAZ dömper. Ezt a monstrumot kifejezetten a bányászat legkeményebb feladataira tervezték, a méretei pedig egyszerűen felfoghatatlanok. A hossza 20,6 méter, amivel simán lepipál két emeletes buszt, magassága 8,16 méter, szélessége pedig közel 10 méter.

Most egy rajongó közelről mutatta meg, ahogy eddig még sosem láthattuk. Így sokkal másabb, mint a gyári fotókon:

 A 810 tonnás össztömeg mozgatásához és a 450 tonnányi kibányászott kőzet cipeléséhez pedig elképesztő „papucsok” kellenek: a BelAZ mind a nyolc kereke több mint két méter magas. Ezzel a mérettel olyan legendákat utasított maga mögé, mint a Caterpillar 797F vagy a Liebherr T 282B.

A gépházban maga a pokol lakik

És hogy mi hajtja ezt a mozgó hegyet? A Siemens által fejlesztett dízel-elektromos hibrid rendszer. A motorháztető – már ha lenne neki – alatt két, egyenként 65 literes (igen, hatvanöt!), 16 hengeres dízelmotor dolgozik. Ezek önmagukban is 2300 lóerőt adnak le, de a lényeg a nyomaték: az összesen 18 626 Nm huszonnégyszer nagyobb, mint egy F1-es versenyautóé. A dízelmotorok valójában generátorokat hajtanak, amik a kerekeket mozgató négy villanymotort látják el energiával.

Ilyen közelről a világ legnagyobb bányadömpere 1

A méretekhez persze méretes fogyasztás is társul. A 75710-es nagyjából 1300 liter gázolajat hörpint fel 100 kilométeren. Egy átlagos autó éves tankolása itt egyetlen út alatt elfüstölne.

Meglepően fürge és fordulékony

Azt hinnéd, egy ekkora dög mozgásképtelen? Tévedés! A BelAZ 65 km/órával is hasíthat, de ami még durvább, hogy teljesen megpakolva, egy 10%-os emelkedőn is képes tartani a 40 km/órás tempót.

Ilyen közelről a világ legnagyobb bányadömpere 2

A Siemens mérnökei zseniális összkerékhajtást terveztek alá, ami minden kerékre azonos nyomatékot juttat. A rendszer annyira bolondbiztos, hogy ha az egyik villanymotor beadná a kulcsot, a dömper még akkor is képes lenne a saját lábán begurulni a szervizbe. A legjobb rész pedig a manőverezés: mivel mindkét tengelye kormányzott, a 20 méteres fordulóköre kisebb, mint egy csuklós buszé.