Egy része már az idén nyáron forgalomba áll annak a mintegy 300 dízel és elektromos busznak, amit a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szolgáltatói szereztek be a fővárosi járműpark korszerűsítése céljából – írja hétfői közleményében a társaság.
Az új flotta részeként 2026 tavaszán elektromos autóbuszokkal is bővül az állomány, melyek között – az országban egyedülálló módon – csuklós járművek is megjelennek. A tervek szerint 2027-ig összesen 70 új – azon belül 50 szóló és 20 csuklós – tisztán elektromos hajtású busz állhat forgalomba. Az új járművek üzemeltetésére kiírt tendereket az ArrivaBus Kft. nyerte meg.
A BYD elektromos buszai 2026 tavaszától elsősorban a főváros belső területeit átszelő, meghatározó vonalakon, azaz a budai hegyvidéken, a Rákóczi úton, illetve az Angyalföldet és várhatóan a Közép-Budát a Lánchídon át összekötő 105-ös és 210-es autóbuszvonalakon fognak közlekedni.
2025 nyarától pedig az ArrivaBus Kft. és a BKV Zrt. tulajdonában és üzemeltetésében összesen több mint 200 alacsony padlós csuklós és szóló, valamint úgynevezett maximidi kategóriájú dízel járművel újul meg a flotta. 2027-re a fővárosi buszpark 90 százalékát Euro 5-ös vagy annál modernebb hajtásrendszerű busz teszi majd ki, amivel éves szinten közel 8 ezer tonnával csökken a károsanyag-kibocsátás.
A Mercedes-Benz Citaro típusú dízelbuszok először a belvárost Újpalotával és a budai városrészekkel összekötő vonalakon bukkannak fel, mint amilyen például a 8E vagy a 133E, később pedig számos dél-pesti és további, belvároson áthaladó vonalon fordulnak majd elő. Várhatóan az év végéig a Mercedes maximidi járművei is forgalomba állnak, elsősorban a kisebb kapacitású budai viszonylatokon, azon belül a 27-es, a 39-es, illetve a 65-ös busz vonalán.
