Misano-ban elstartolt a Kamion Európa-bajnokság (FIA ETRC) idei szezonja. Ahogy beszámoltunk róla Kiss Norbert az új versenygéppel is megállíthatatlan.

Kevéssé ismert tény, de a pályán ugyanúgy van felvezető jármű ebben a sorozatban, hasonló mint mondjuk a Forma-1-ben a biztonsági autó. Általában ezt a szerepet valamilyen szériagyártású, utcai nyerges vonató tölti be. A FIA arról adott hírt nemrég, hogy idén először egy tisztán elektromos Iveco S-eWay nyerges  vontatót használnak erre a célra. A másik, ugyancsak felvezető járműként funkcionáló jármű pedig egy cseppfolyósított földgázzal (LNG) hajtott S-Way.

Az S-eWay fontos mérföldkövet jelent azon az úton, amelynek célja, hogy fenntarthatóvá és környezetbaráttá tegyük a kamionversenyzést. Az Iveco-val közösen új fejezetet nyitunk a sportág történetében. Ez a jármű fontos üzenetet hordoz: a változás itt és most történik” – hangsúlyozta Georg Fuchs, az ETRA ügyvezető igazgatója.

Az Iveco S-eWay kilenc darab akkumulátorral készülhet, amelyek összkapacitása elérheti a 738 kWh-t. Hajtásáról 480 kW folyamatos teljesítményt kínáló e-tengely gondoskodik, amely magában foglalja a kerékagymotorokat, a váltót, valamint az invertert is. A 4×2-es hajtásképletű vonató 500 kilométert tud megtenni egy feltöltéssel és akár 350 kW teljesítményű töltővel is feltölthető. Ebben az esetben 90 percre van szükség, hogy 20 százalékos töltöttségi szintről 80 százalékosra töltődjön fel az akkumulátorcsomagja. Nyerges vontatóként 22 tonna hasznos teherbírással és 44 tonnás össztömeggel tud megbirkózni az Iveco elektromos nyergese.

Az újdonság az FIA ETRC-hez illő matricázással, rajtzászlóval az oldalán állt forgalomba.