2024-ben a HUMDA által koordinált Zöld Busz Programban két darab autóbusz állt forgalomba Veszprémben, de beszerzésre került még négy elektromos hajtású, felsővezeték nélkül is üzemképes önjáró trolibusz Szegeden.

A szervezet a tavalyi évben több felhívást is közzé tett: ezek keretében idén 20 darab tisztán elektromos hajtású, Ikarus 120e típusú autóbusz érkezhet a MÁV Személyszállítási Zrt. flottájába. Emellett a HUMDA kiírt 3 darab hidrogéncellás autóbusz támogatására vonatkozó tendert, továbbá 46 darab elektromos iskolabusz beszerzésének finanszírozásáról döntött. 

A hidrogénmeghajtású autóbuszok egy éven át tartó demonstrációs mintaprojektjében a Toyota-Caetano és Solaris gyártmányú buszok összesen 96 755 km-t tettek meg a tavalyi év folyamán több magyarországi nagyvárosban. Ezen buszok átlagos napi megtett távolsága 221 km volt. Sor került még Érd és Budapest között egy hónapig tartó csuklós üzemanyagcellás busz tesztjére is. 

A program ugyanakkor nem ér véget, hiszen a HUMDA a Vezess érdeklődésére közölte, hogy pályázatot ír ki zéróemissziós, akkumulátor-elektromos hajtású autóbuszok beszerzésére, valamint a hozzájuk kapcsolódó nyilvános töltő infrastruktúra kiépítésére. Ahogy korábban, úgy most is a felhívás a 25 ezer fő alatti településeken működő szolgáltatókra vonatkozik.

A támogatási kérelmeket május 5-étől lehet benyújtani és midi, szóló, valamint csuklós kivitelű autóbuszokra egyaránt vonatkozik. Erre 1,23 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyből a HUMDA számításai szerint hat darab elektromos hajtású buszt lehet vásárolni. Az újonnan beszerzendő buszok várhatóan a jövő évben állhatnak forgalomba.

5 fotó

Legutóbb Komáromban adtak át állami támogatással beszerzett villanybuszt a MÁV-csoport részére. A HUMDA által koordinált Zöld Busz Program eddig 140 darab elektromos busz vásárlását tette lehetővé. Várhatóan az idei év végén, vagy 2026 elején áll forgalomba Felsőzsolcán egy elektromos hajtású csuklós busz. 

Az akkumulátor-elektromos városi buszok terjedése európai trend. Jelenleg az újonnan forgalomba helyezett autóbuszok közel fele elektromos hajtásrendszerrel rendelkezik az Európai Unióban. Öt évvel ezelőtt azonban ez az arány még csak 12 százalék volt.

Magyarországon három gyártó érdekelt jelenleg az elektromos buszok terén. Az Ikarus immáron 2016 óta fejleszte elektromos hajtású buszokat. A kínálatukban a negyedik generációs szóló buszuk mellett, egy midi változat is megtalálható. A legendás buszgyártó versenytársának idehaza a Credobus tekinthető, amely egy ideje szóló és csuklós akkumulátor-elektromos buszt is kínál. A tavalyi év óta pedig a bajai Ganz GTKB Kft. is kínál zéróemissziós midibuszt. A HUMDA pályázatának köszönhetően ismét esélyt kaphatnak a hazai gyártók az e-buszok eladására.