Különleges látvány fogadta a Karlsruhében élőket 2025 május negyedikén. Ezen a napon rendezték meg ugyanis a “Tisztelgés Carl Benz előtt” elnevezésű mini teherautós fesztivált a Baden-Württembergben található, háromszázezer fős lakosú városban. Ebből az alkalomból ma már ritkaságnak számító teherautókat tekinthettek meg az érdeklődők. A mustra a világháború előtti időktől egészen az 1960-as évekig tartó időszak fejlesztéseibe engedett bepillantást.

Egy napra interaktív múzeummá vált a Karlsruhében található Schlossplatz: a kiváló állapotnak örvendő teherautókkal kapcsolatban szakértők tartottak előadásokat, felvillantva ezáltal az áruszállítás múltjának egy-egy szeletét. A Mercedes-Benz összesen tíz darab teherautót állított ki. A felhozatalban helyet kapott egy csőrös L4500-as, amelyet egykoron Nigériában használtak. Ezt a nehéz teherbírású teherautót 1939-1944 között gyártották, orrában 112 lóerős dízelmotor dolgozott. Kissé szögletes, nyújtott motorháztetejével mintha a csőrös amcsi teherautókat idézi meg.

5 fotó

Az LP 1620, az LP 323 és a könnyű teherbírású LP 608-as jól tükrözi azt a fajta dizájnt, amelynek bizonyos elemei a mai napig visszaköszönnek a márka autóbuszairól és teherautóiról. Kétségtelen, hogy az 1963-ban bemutatott LP-sorozat korszakalkotó, már-már trendformáló volt a maga idejében.

Alacsony motoralagútnak köszönhetően tágasnak hatott az LP1620 a, de szintén ezt az érzetet volt hivatott növelni a nagy oldalablakok, illetve a panoráma szélvédő alkalmazása is. Ez olyannyira szándékos volt a tervezők részéről, hogy a típusjelölésben szereplő “P” betű a Pullmann szó rövidítése volt, utalva ezáltal a kényelmes, luxus vasúti kocsikra. 

Ki volt Karl Benz?

Karl Benz (eredeti nevén Karl Friedrich Benz) egy német mérnök volt, aki 1885-ben megépítette a világ első belső égésű motorral hajtott automobilját, a Benz Patent-Motorwagent. 1886-ban kapott rá szabadalmat, és ezzel megteremtette az alapját a modern autógyártásnak. Meglepő módon felesége, Bartha Benz két évvel később kulcsszerepet játszott a népszerűségében, ugyanis hosszú próbaútra indult a járművel, hogy bizonyítsa annak megbízhatóságát. Karl Benzhez olyan szabadalmak köthetők, mint például a gázpedál, a kuplung, vagy a gyújtógyertya.

Legendás teherautókkal emlékeztek Karl Benzre 6

A kiállított teherautók között akadtak tűzoltásra alkalmas járművek is. Az L6600 létrás tűzoltóautó a magasból történő oltást és mentést szolgálta. Mellette az ’50-es évek végétől gyártott, rövid motorháztetővel rendelkező teherautók is képviseltették magukat a rendezvényen. Ebből a szempontból a LAF710-es tűzoltóautóról érdemes említést tenni, amelynek hajtásáról 100 lóerős motor gondoskodott és 1+8 fő fért el a legénységi fülkéjében. Azt hinné az ember, hogy forgalomba helyezését követően egy-két évtizeddel nyugdíjazták, de nem így történt. Egészen 2005-ig használták tűzoltóként Stuttgartban.

Legendás teherautókkal emlékeztek Karl Benzre 7

A kiállítás legöregebb résztvevője ez az 1922-es C1N típusú teherautó volt.

A mini fesztivál legrégebbi Mercedes-Benz teherautója egy 1CN-es teherautó volt, amely 1922-ben készült el. A járművet egy 4710 cm³ hengerűrtartalmú, négyhengeres S 100-as benzinmotor hajtotta, amely még mindössze 35 lóerős teljesítmény leadására  volt képes. Ez elegendő volt arra, hogy városban különféle árukat szállítsanak vele. 

Vannak teherautók, amelyek dacolnak az idővel. Tudtad, hogy az idei Dakar-ralin 40 éves nagyvasakkal versenyeztek? Ide kattintva többet megtudhatsz erről.