Nyolc országban, több mint 25 ezer óra alatt összesen 1,5 millió kilométert tettek meg egy olyan teherautóval, amiben a Ford Trucks legújabb generációs dízelmotorja dolgozik – szúrta ki a Commercialmotor.com. A tesztútvonalakat úgy állították össze, hogy különböző domborzati viszonyok, valamint időjárási körülmények között kelljen teljesítenie az erőforrásnak. A törökországi gyártó csak az intenzív tesztelés után jelentette be, hogy mekkora fogyasztás csökkentést sikerült elérnie.
Az új 12,7 literes Ecotorq GEN2-es dízelmotor a gyártó szerint hosszabb élettartammal és nagyobb üzemanyag-hatékonysággal bír. Ez azt jelenti, hogy 11,5 százalékkal kevesebb üzemanyagot használ fel az előző generációs változathoz képest (GEN 1,5). (Januárban még ennél kisebb, 5,5 százalékos értéket kommunikált az egységgel kapcsolatban a gyártó.)
Ennél is fontosabb azonban, hogy hidrogénezett növényi olajjal (HVO) is üzemeltethető, amellyel ugyan a teherautók károsanyag-kibocsátása nem csökken, viszont jóval kisebb az ökológiai lábnyoma, mint a gázolajnak. Ez annak köszönhető, hogy a HVO-t leginkább megújuló forrásokból állítják elő. A fejlesztés hatással volt a teljesítményre is, ugyanis az Ecotorq GEN2-es a korábbihoz képest tízzel lóerővel többe több, 510 lóerős teljesítményre képes. A nyomaték is változott, mivel 100 Nm-rel nagyobb, 2600 Nm-res érték olvasható a motor mellett a leírásban.
Az erőforrás új váltószoftvert is kapott. Ezt úgy kalibrálták, hogy az Ecotorq Gen2 motort a leghatékonyabb fordulatszám-tartományban működtesse, a teljesítmény csökkenése nélkül. Az Eco+ üzemmód, valamint a Max Cruise prediktív sebességszabályozó rendszer pedig a motor fordulatszámának és nyomatékának szabályozásával együttesen segít optimalizálni az üzemanyag-felhasználást.
Az új motor a Ford Trucks kínálatának legalább 70 százalékával kompatibilis. Azt tervezik, hogy várhatóan nemcsak az F-Max nyerges vontatóban, hanem az F-Lines modellcsaládban is bevezetik. Az F-Max esetében ráadásul ez egybecseng egy technikai facelifttel is, ugyanis a vontató digitális visszapillantó tükröket, új elülső felfüggesztést, aktív hűtőrácsot, illetve vadonatúj, digitális műszerfalat kap idén. Ráadásul megnövelték a sofőrágy matracának vastagságát is (15 cm), ami így a korábbinál jóval komfortosabb.
Az új, 2025-ös modellévbe tartozó Ford F-Max nyerges vontatót tavaly, a hannoveri IAA haszonjármű-kiállításon mutatták be.