A 21 éves Amélise Burr saját elmondása szerint magánéleti problémák miatt döntött úgy, hogy eldob mindent és készít magának egy furgont, amivel aztán kedvére utazhat Európában. A francia-brit nemzetiségű hölgyet a “Living in tiny home” (Élet egy kisházban) című sorozat is inspirálta, amely alapvetően az utánfutókra épülő miniházakról, lakóbuszokról, vagy lakóteherautókról szól. “Sokan azt kérdezték, hogy miért csinálom ezt? És én mindig azt válaszoltam, hogy azért, mert nem sok veszítenivalóm van” – jelentette ki a motivációjával kapcsolatban Amélsie egy videójában.

A vlogger a koronavírus járvány idején vásárolta meg 6000 angol fontért, vagyis átszámítva 2,7 millió forintért azt a Ford Transitot, amit aztán a saját keze munkájával teljesen átalakított lakóautóvá. Előtte ugyanis annyi furgon átalakítást nézett meg a Youtube-on, hogy egyszerűen képes volt elsajátítani a szükséges lépéseket. A jármű átépítése másfél évet vett igénybe és Amélise szerint valószínűleg gyorsabban meglett volna vele, ha kér segítséget, de mivel egyedüli gyereknek számít, ezért hozzászokott ahhoz, hogy sok dolgot egyedül kell megcsinálnia.

Hét hónapja egy Transit az otthona egy fiatal lánynak 1

 

A vállalkozó kedvű hölgy nemrég virtuális idegenvezetést tartott a furgonjában, amiben már legalább hét hónapja él. A jármű fülkéje maradt a régi, ám a mögötte lévő rész teljesen egyedi lett. A jobbkormányos Transitba a karosszéria bal oldalán lévő tolóajtón keresztül lehet beszállni. Itt kaptak helyet a fogasok, valamint egy cipősszekrény is. A fülke és a lakótér egyébként átjárható, de néhány trükkös megoldással teljesen el lehet szeparálni egymástól a két részt. Ami feledteti az emberrel azt, hogy egy kishaszonjárműben van. A vezetőfülke fölött egy kis tárolórekesz kapott helyet, ami kiválóan alkalmas a fontosabb ruhadarabok tárolására. Ennek kaktusz alakú fogantyúján egy tükör is felfüggeszthető, ám a megoldás nem tökéletes, Amélise már vagy három tükröt elhasznált, ami nagyjából 200 évnyi szerencsétlenségnek felel meg.

A furgon legkönnyebb része számomra a konyha megépítése volt. Szerettem volna konyhaszekrényeket is építeni fölé, de arra sajnos nem jutott energiám, így csak polcok vannak a konyhapult felett” – árulta el a kis Transit, vagyis a Glória tulajdonosa, mert így nevezte el a lány ezt a mobil otthont. A kis ablakkal rendelkező részen kétégős gázfőzőlap, rozsdamentes mosogató, illetve zárható hűtőszekrény is van. Utóbbi ráadásul egy normál, háztartási hűtő, ami inverterről megy. Állítólag olcsóbb volt beszerezni egy ilyet, mint egy speciális lakókocsiba valót. A furgon egyik legizgalmasabb része a 3 az 1-ben rész, ami első ránézésre egy munkaállomásnak tűnik asztallal és székkel.

A Brigitte Bardot posztere alatt lévő asztal azonban egy mozdulattal lekapható és plafonon lévő zuhanyfüggöny elhúzásával egy alkalmi zuhanyfülke alakítható itt ki, a hozzá tartozó zuhanyfejjel együtt. A Glória tulajdonosa mindezt úgy érte el, hogy a padlóba egy műanyag mosdótálcát szerelt be, a falak borítására pedig vízhatlan anyagokat használt. Zuhanyzás előtt persze nem árt levenni a Brigitte Bardot posztert, mert az sajnos nem bírja a vizet. Érdekesség, hogy amennyiben az asztal a helyén van, úgy akár akasztós szekrényként is lehet használni ezt a részt, szóval tényleg háromféle igényt is képes kielégíteni a szóban forgó blokk.

A lakó Transitban való tartózkodást hangulatvilágítás, tetőventilátor, valamint egy lemezjátszó varázsolja kellemesebbé. A friss, illetve az elhasznált víz tárolására szolgáló tartályok a furgon hátuljában, a beépített ágy alatt kaptak helyet. De ezen a részen annyi hely van, hogy akár műanyagládák és a hóláncok is elférnek. A tetőre szerelt napelemeknek köszönhetően pedig a jármű lakórészének energiaellátása nagyjából önellátó.

Hét hónapja egy Transit az otthona egy fiatal lánynak 2

Amélise tehát mindenre gondolt, amire csak szükség lehet és ami beférhet egy ekkora Transitba. Bárhová is vezessen az útja, mindig egy kényelmes lakórész fogja várni a vezetőülés mögött.  Az utazások persze nem mindig felhőtlenek és tökéletesek. Egyszer ugyanis nem vette figyelembe a magasság korlátozó táblát és egy felüljáró alá szorult a furgon, emiatt a felső csomagtartó teljesen tönkre ment, ezért meg kellett javítani. Egy alkalommal pedig egy falnak is nekitolatott, így a karosszériát is javítani kellett.

A fiatal lány azonban úgy látja, hogy mégis olcsóbb és izgalmasabb egy lakófurgonban élni, mint egy lakásban. Sőt, mi több Amélise-nek a saját szüleit is sikerült meggyőznie, akik a saját, áruszállításra használt Peugeot Boxer-jüket alakították hasonló módon. Így aztán időnként a szüleivel együtt indulhat felfedezőútra. Emlékezetesebb utazásaira azonban mi is elkísérhetjük, mivel saját YT-csatornájára rendszeresen feltölti, merre járt és mit csinált.