Röviden – Renault Kangoo 1.5 Blue dCi 95
Mi ez? A Renault Kangoo 2021-ben bemutatott harmadik generációs változata, amely 2-2,3 tonnás össztömeggel rendelkezik.
Mit tud? B-oszlop nélkül is készülhet, így pedig 1,46 méter széles rakodónyílása lehet oldalt, ami megkönnyíti a pakolást
Mibe kerül? A leggyengébb motorral és a PackComfort felszereltségi csomaggal a Kangoo nettó 6 750 000 forintba kerül, míg a tesztünkben szereplő, OpenSezame változatért 7 300 000 forintot (áfa nélkül) kell letenni az asztalra.
Kinek jó? Nemcsak futárautónak, hanem akár szervizautónak, vagy akár hűtős furgonnak is kiválóan alkalmas lehet.

2021 nyarán mutatkozott be a Renault Kangoo új generációja. Ez már a harmadik Kangoo a sorban és már negyedszázada fellelhető a könnyű teherbírású, 2-2,3 tonnás össztömegű kisfurgonok között. A legújabb generációs változat a Nissannal közösen fejlesztett CMF-CD platformra épül, de ezt használja a legújabb Mercedes Citan is.

Külső

A Renault három évvel ezelőtt kezdte el új dizájnba öltöztetni a haszonjárműveit, amikor 2019-ben bemutatta a harmadik generációs Master faceliftes változatát. A következő a sorban a Renault Trafic volt, majd a dizájnváltás lényegében a Kangoo-val és az Express-szel zárult le. Végeredményben a francia gyártó haszonjárművei egységes és jól azonosítható külső jegyeket kaptak.

Ezek közé tartozik, hogy a lökhárító és a két fényszóró vizuálisan egységes egészet alkot, ami olyan megoldásoknak köszönhető, mint hogy a fényszórók alsó íve egy krómhatású csík segítségével összeköttetésbe került a hűtőmaszk alsó vonalával. Szintén a karakteres jellemzők között említhető, hogy a hűtőmaszk alakja olyan, mint egy lavór oldalnézetből, a lökhárítón lévő légbeömlő rácsozat pedig leginkább egy egyenlő szárú trapézra emlékeztet. És nem mellesleg olyan hatást kelt, mintha vadráccsal lenne felszerelve a Renault Kangoo.

Mesés ajtó az új Renault-n 1
Mesés ajtó az új Renault-n 2

Mesés ajtó az új Renault-n

Mesés ajtó az új Renault-n

Mesés ajtó az új Renault-n 17
Mesés ajtó az új Renault-n 18
Mesés ajtó az új Renault-n 19
Mesés ajtó az új Renault-n 20
Mesés ajtó az új Renault-n 21
Mesés ajtó az új Renault-n 22
Mesés ajtó az új Renault-n 23
Mesés ajtó az új Renault-n 24
Mesés ajtó az új Renault-n 25
Mesés ajtó az új Renault-n 26
Mesés ajtó az új Renault-n 27
Mesés ajtó az új Renault-n 28
Mesés ajtó az új Renault-n 29
Mesés ajtó az új Renault-n 30
Fotó megosztása:

A mérnökök a Kangoo hátulján a második generáción látott hosszú állólámpákat keskeny, elegáns, csepp alakú elemekre cserélték, amelyek enyhén kiemelkednek a karosszéria vonalából. Az összhatás kedvező, így a Kangoo még fényezetlen lökhárítókkal is elegáns és tetszetős furgonnak látszik. Paramétereit tekintve inkább felfelé lóg ki a kategóriából. Az új Kangoo 4,48 méter hosszú, 2,15 méter széles (tükrökkel) és 1,86 méter magas. A versenytársakat nézve elmondható, hogy az Opel Combo, a Peugeot Partner, a Citroen Berlingo is egyaránt 4,4 méter hosszúak, míg a Volkswagen Caddy 4,5 méteres.

Mivel alapvetően nagy tengelytávolsággal készül (2,71 m), ezért nemcsak a hátsó, hanem az elülső túlnyúlása is kicsi, alig éri el a 96 centimétert. Emiatt és a kedvező, közel 17 centiméteres hasmagassága miatt is jól elboldogul a fekvőrendőrökkel, tulajdonképpen akkor sem lehet odaverni az orrát a talajhoz, ha valaki esetleg figyelmetlen és túl nagy lendülettel hajt rá egy útakadályra. Bemutatáskor szó volt egy Maxi, tehát egy nagyobb tengelytávolságú változatról is, azonban a hazai értékesítésben egyelőre nem szerepel ilyen.

Mesés ajtó az új Renault-n 31

Jól felszerelt kis furgon a Kangoo Van.

Belső

A furgon kivitelű Renault Kangoo alapvetően négy-, vagy ötajtós változatban készül. A jármű jobb oldalán (bal kormányos változat esetén) lévő ajtók azonban meglehetősen izgalmas attrakciót tudnak összehozni. Ezt a francia gyártó frappánsan az “Open Sezame”, vagyis “Szezám, tárulj!”  jelenségnek nevezte el. Ez nem szól másról, mint arról, hogy az utasajtó, valamint a tolóajtó nyitásával egy jókora, 1,46 méter széles ajtónyílás jön létre, mivel hiányzik a B-oszlop. Így oldalról is hozzá lehet férni a rakományhoz vagy a szerszámokhoz, és nem kell bemászni a hátsó ajtókon keresztül a raktérbe a cuccokért.

Sőt, igazából egy egy-két perces átszereléssel az oldalsó utasülésből is rakfelületet lehet csinálni. Ehhez csak le kell szerelni a fejtámlát, be kell tenni az ülés alá, majd a háttámláját a kesztyűtartó felé kell hajtani, végül pedig egyszerűen be kell hajtani a válaszfalat a vezetőülés irányába.

Mesés ajtó az új Renault-n 32

Ezt nagyon jól kitalálták a Renault-nál.

Ennek köszönhetően 3 méter hosszúra növelhető a Kangoo raktere. Ez egy igazi jolly joker, ha azt vesszük, hogy fix válaszfal esetén a raktér csak 1,91 méteres. Nemcsak ilyen dimenzióban, hanem a raktér térfogatával kapcsolatban is látványos a különbség akkor, ha az utasülést likvidáljuk. Ebben az esetben ugyanis 3,9 köbméteresre hízik a csomagtér. Az persze nem változik, hogy maximum 800 kilogrammnyi árut cipelhetünk el a Kangoo-val.

Az, hogy az oldalsó utasülés által elfoglalt hely hozzácsapható a raktérhez, hatalmas fegyver, aligha hiszem, hogy idehaza ne keltené fel az üzemeltetők figyelmét. Ha valaki rendszeresen szállít hosszabb tárgyakat, akkor mindig jól jöhet ez a megoldás, a B-oszlop hiánya pedig jelentősen megkönnyíti a pakolást, hiszen a szokásosnál sokkal nagyobb nyílás áll rendelkezésre. A modellt emellett olyan praktikus megoldások teszik szerethetővé, mint az egyedileg rendelhető polcrendszer, így akár fix válaszfal esetén is beakaszthatunk a tető alá egy összecsukható alumíniumlétrát. Feltéve, ha annak hosszúsága nem haladja meg a két métert. Ebben a furgonban emellett egy euroraklap gond nélkül befér.

Mesés ajtó az új Renault-n 33

A kormánykerék és a váltó pozíciója is ideális.

A Kangoo vezetőfülkéje ergonomikus, de van azért gyenge pontja. A műszerfal jól áttekinthető, nincs túlzsúfolva gombokkal és kapcsolókkal. Lényegében a legtöbb, kevésbé fontos funkció a multimédia-rendszer 8 colos érintőképernyőjén kezelhető. Személyautós kényelmi extrák kerülhetnek a kocsiba, így a digitális klímarendszer, amely helyesen külön tekerőkapcsolókat kapott, de a sofőrnek a kulcsot sem feltétlenül kell elővennie, hiszen kártya esetén gombnyomásra indul.

Pakolni bőségesen lehet a Kangoo-ban: nemcsak a szélvédő feletti polcra, hanem akár a műszerfal tetején lévő nyitott, illetve zárható rekeszbe, valamint az ajtók oldalzsebeibe is elrejthetünk ezt-azt. Szerintem zseniális megoldás a fiókszerűen kihúzható kesztyűtartó. Látszik, hogy a mérnökök sok időt töltöttek el ezzel a modellel, egyáltalán nincs összecsapott hatása, amit a kisebb tárolórekesszel rendelkező kárpitozott könyöklő csak tovább fokoz.

Mesés ajtó az új Renault-n 34

Féltve őrzött szendvicsek és okostelefonok kerülhetnek ide.

 

Innen ered a “Szezám, tárulj”

Az Open Sezame!, vagyis a “Szezám, tárulj” kifejezés az Ali Baba és a negyven rabló című meséből ered. A történet szerint Ali Baba egy véletlen folytán találja meg a rablók rejtekhelyét, ahová a kincseket szokták elrejteni a rablások után. A barlang vaskapuja a “Szezám, tárulj fel!” nyílik és a “Szezám, zárulj!” szavakra zárul le. A nem épp esti mese jellegű történetet a Wikipédián is megismerheted.

Innen ered tehát a Renault mesés ajtajának története.

Technika

A Renault Kangoo Van 1.3 literes 100, illetve 130 lóerős benzinmotorokkal, valamint 1.5 literes 75 , 95 és 115 lóerős dízelmotorokkal készül. Mindegyik motor négyhengeres és turbós, a dízelek common rail befecskendezést használnak. Valamennyi erőforráshoz manuális váltó csatlakozik, de a gyártó ígérete szerint hamarosan hétsebességes, dupla kuplungos váltó is választható lesz.

Ha valakinek netalántán a legnagyobb forgatónyomatékot kínáló motorra fájna a foga, akkor a 115 lóerős dízelblokkra csapjon le, mert ennél 270 Nm-es nyomatékról beszélhetünk. Csak összehasonlításképpen: a gyengébb benzinesnél 200, az erősebbnél pedig 240 Nm-es a forgatónyomaték. Értelemszerűen a leggyorsabban a 115 lóerős dízellel lehet közlekedni, ez ugyanis 175 km/órás végsebességre képes. A környezettudatos vásárlóknak még várni kell a full elektromos változatra, de állítólag már idén érkezhet az akkumulátortechnológiás változat, amely 75 kW-os (102 LE) villanymotorral és 44 kWh-os akksival fog rendelkezni, és egy feltöltéssel 265 kilométert lesz képes megtenni. Az általunk tesztelt, 95 lóerős dízelmotorral szerelt változat hatótávja 600-650 kilométer körül van.

A sofőr munkáját olyan vezetéstámogató rendszerek segíthetik a Kangoo-nál, mint a félautomata parkolóasszisztens, a tolatókamera, a fáradtságfigyelő, az aktív vészfékező rendszer, az oldalszél-stabilizátor, valamint az Extended Grip tapadássegítő rendszer. Nem szabad megfeledkezni a Renault Pilot asszisztensről sem, ami az adaptív tempomatot ötvözi a sávtartó rendszerrel, valamint a stop&go funkcióval.

Mesés ajtó az új Renault-n 35

Három dízel- és két benzinmotor érhető el hozzá, de a legnagyobb nyomaték a dízelesnél van.

Vezetés

A Kangoo kifejezetten praktikus társ a napi munkavégzésben. Ha a slusszkulcs a zsebben van, elő sem kell venni ahhoz, hogy kinyissuk, mert 1-2 méteres távolságban automatikusan kinyílik a központi zár és felkapcsolódnak a külső és a belső fények, ideértve a raktérvilágítást is, ha a hátsó, vagy az oldalsó tolóajtót nyitjuk ki. Természetesen ugyanez visszafelé is működik, tehát akkor, ha kiszállunk a kocsiból és eltávolodunk tőle, akkor teljesen “deaktiválja” magát a Kangoo. A vezetőülésbe huppanva csak a motorindító gombot kell megnyomni az induláshoz.

A tesztautóban szereplő 95 lóerős dízelmotor teljesítményére nem igazán lehet panasz: a Kangoo hamar eléri vele a városi tempót és jól fel lehet venni vele a forgalom ritmusát. A kellő nyomatéknak köszönhetően 1/3-os terheléssel nem tűnik el a modell kedvező vezetési karaktere, vagyis ugyanolyan fürge és agilis marad, mint üresen. Nemcsak városban, hanem autópályán is. Ugyanez igaz a manőverezésre is, nem számít, mennyiszer kell korrigálni egy parkolóhelyre történő beállásnál, az ember keze nem fárad el a nap végére, mert könnyen tekergethető kormánya van.

A váltókar kicsit “ragadós”, mintha a fogaskerekek nehezen akarnák az igazságot, ezért a fokozatváltás nem olyan sima, mint mondjuk a közel azonos műszaki tartalommal rendelkező Mercedes Citannál. A Kangoo rugózása viszont kategórián felüli, földutakon is meglehetősen kényelmes utazást biztosít.

Mesés ajtó az új Renault-n 36

A Kangoo tetszetősen jeleníti meg a kocsiba pakolt vezetéstámogató rendszereket.

A műanyag borítások, illetve a hátfal elemei sem zörögnek menet közben, tehát az összeszerelés minőségére sem lehet panasz. További pozitívum, hogy van benne sofőrértékelő rendszer, hogy így ösztönözzék a vezetőülésben ülőket az alacsonyabb fogyasztás elérésére. Az EcoDrive nemcsak azt nézi, hogy gazdaságos módban sikerült-e megoldani a gyorsításokat, hanem az előrelátást és a sebességváltást is osztályozza. Az egyhetes teszt alatt 6,4 liter/100 km-es fogyasztási értéket sikerült kihozni belőle városban, de a gyári adatok szerint ez még akár egy picit kedvezőbb is lehetett volna.

Parkolásnál emellett nagy segítségünkre lehet a tolatókamera, amely még éjszaka is meglehetősen pontos és kontrasztos képet ad. Lehetne hagyatkozni a tolatóradarok pittyegésére is, de tapasztalataim szerint ezek túlságosan érzékenyek. Ez alatt azt értem, hogy mondjuk hátrafelé történő beállásnál már akkor is drámai sípolás hallható, ha egy fal vagy virágláda 20-30 centiméterre található.

Nem túl jó, hogy vezetés közben is folyamatosan látjuk a jármű mögötti forgalmat egy képernyőn, mert szerintem ez zavaró. Nem lehet kikapcsolni, ha nincs rá szükség. Persze,  manapság nem csak egy pénzszállító furgon lehet potenciális célpont a bűnözők számára, de elképzelhető, hogy jobb helyet kellene találni ennek a képernyőnek, mert a szélvédőn nincs igazán jó helyen. A tolatókamera képe amúgy is automatikusan megjelenik, ha hátramenetbe tesszük a váltót.

Mesés ajtó az új Renault-n 37

Ezen a kijelzőn állandóan látható a sofőr számára, hogy mi történik a furgon mögött.

Költségek

A  hivatalos árlista szerint a Renault Kangoo alapvetően kétféle – PackComfort és OpenSezame – felszereltségi szinttel vásárolható meg idehaza. A leggyengébb motorral és a PackComfort felszereltségi csomaggal a Kangoo nettó 6 750 000 forintba kerül, míg a tesztünkben szereplő változatért 7 300 000 forintot (áfa nélkül) kell letenni az asztalra. Ennél a variánsnál – a nevéből fakadóan – az alapfelszereltség része a B-oszlop nélküli raktér, a szélvédő feletti felső rakodópolc, de nettó 150 000 forintért összecsukható létra tárolására is alkalmas polcrendszer is kérhető a Kangoo-hoz. Az OpenSezame felszereltséggel a Kangoo egyértelműen a német versenytársak között próbálhat szerencsét.

A Renault Kangoo Van 95 Blue dCi és vetélytársai – Listaár, forint (nettó)
Ford Transit Connect 1.5 TDCi (100 LE) 6 211 000
Dobló Cargo 1.6 Mjet (105 LE) 5 946 000
Volkswagen Caddy TDI 2.0 (102 LE) 7 381 000
Mercedes-Benz Citan (75 LE) 6 322 905
Peugeot Partner L1. BlueHDi (100 LE) 6 850 000
Citroën Berlingo Club M 1.5 BlueHDi (100 LE) 6 850 000
Opel Combo Cargo 1.5 DT (102 LE) 6 120 000
Toyota Proace City – Active Smart Cargo 1.5D (100 LE) 6 105 000
Mesés ajtó az új Renault-n 38

Tetszetős formaterve van a Kangoo-nak.

Értékelés

A Renault Kangoo nemcsak a külső, hanem a praktikum terén is sokat lépett előre. A jobb oldali B-oszlop elhagyásával egy valóban jól bővíthető raktérrel büszkélkedhet, ami kifejezetten áldás egy kishaszonjárműnél, hiszen minden centiméter számít. Úgy fogalmazhatnánk, hogy ez a furgon kifejezetten népszerű lehet, ha a raktér mérete a lényeg az üzemeltetőnek. A vezetőtér praktikusan és okosan van kitalálva, tárolórekeszekből sokféle áll rendelkezésre. Az pedig csak a hab a tortán, hogy külsőre sem kelt “olcsófurgon” érzetet. Ezzel a modellel a Renault-nak jó esélye van arra, hogy elcsábítson vásárlókat a német versenytársaktól.

Mellette – Ellene
 
  • Kényelmes, komfortos utazási élmény
  • Könnyen hozzáférhető raktér (Szezám, tárulj!)
  • Jó összeszerelési minőség
  • Csendes működés
  • Alacsony fogyasztás
 
  • Akadozó váltókar
  • Szélvédőre szerelt kamera
  • Túlérzékeny parkolóradarok
  • Mechanikus kézifék

Szavazás

Értékeld egy tizes skálán az új Renault Kangoo Van-t!
291 szavazat - átlag: 7.21 (10-ből)
Értékeld egy tizes skálán az új Renault Kangoo Van-t!