Idén a koronavírus-járvány miatt elmarad Európa egyik legrangosabb haszonjármű-seregszemléje, a hannoveri IAA, ezért a Mercedes-Benz nem várt tovább, és lerántotta a leplet az eCitaro csuklós változatáról. A 18,13 méter hosszú, városi felhasználásra tervezett buszból 60 darab már a tervezőasztalról elkelt, eddig ugyanis közel fél tucat város és település vásárolt belőle. Az első példányokat ezért már idén átadhatják, a Daimler ugyanakkor egyelőre nem közölte, hogy német, vagy esetleg más európai üzemeltetőkről van-e szó.

A Mercedes-Benz első, sorozatgyártásra alkalmas elektromos busza, az eCitaro két évvel ezelőtt mutatkozott be, és azóta Budapesten is tesztelték a mannenheimi gyárban készül modellt. Őt követi a sorban az eCitaro G, amelyen akár 146 fő is utazhat egyszerre. “Nagyon örülök annak, hogy a Mercedes-Benz eCitaro egyre jobban szerepel bemutatása óta. Ez azt jelenti, hogy jó úton vagyunk, és olyan termékeket ajánlunk, amit a társadalom szeretne és amivel az üzemeltetők szívesen dolgoznak. A csuklós változat bemutatásával következetesen folytatjuk a városi buszok villamosítását” – jegyezte meg az újdonság kapcsán Till Oberwörder, a Daimler Buses vezetője.

Megérkezett a Mercedes-Benz elektromos csuklósa 1

A gyártó szerint az új csuklós elektromos busz ideális lehet a nagy forgalmú városokba, valamint azokra a helyekre, ahol szükség van a városi levegő javítására. Az újdonság a már bevált dízel Citaro G valamint az eCitaróban bizonyított hajtás és akkumulátortechnológia előnyeit kombinálja. Ennek megfelelően az eCitaro G a szóló változatban alkalmazott 292 kWh összteljesítményű lítiumionos (NMC) akkumulátorcsomaggal gurulhat le a szerelőszalagról.

Megérkezett a Mercedes-Benz elektromos csuklósa 2

A Daimler tervei szerint ugyanakkor még idén fontos frissítést kap az elektromos csuklós Citaro, ugyanis egyfelől megkapja a nagyobb kapacitású, 396 kWh-os szintén lítium-nikkel-mangán-kobalt-oxid (NMC) energiatároló csomagot, amely szériatartozék lesz. Egyúttal viszont érkezik majd a szilárd elektrolitos lítiumion akkumulátor, amely nagy energiasűrűségéről és különösen hosszú élettartamáról ismert. A hét akkumulátorból álló energiatároló csomag összteljesítménye így a 441 kWh órát is eléri, ami nagy hatótávot tesz lehetővé az eCitaro G esetében. A szilárd elektronikus lítiumion akksikat elsősorban a gyorstöltésre optimalizálták, ezért az ilyen akkumulátort használó eCitarók akár a végállomásokon is könnyedén feltölthetők lesznek a pihenőidő alatt a gyorstöltők segítségével.

2022-ben további fejlesztést kap az eCitaro: a Daimler tervei szerint mind a szóló változatot, mind pedig a csuklóst ellátják üzemanyagcellás hatótávnövelővel. A német konszern várakozásai szerint a hatótávnövelővel feleslegessé válthat a nagy teljesítményű töltőkből álló infrastruktúra kiépítése az üzemeltetők számára, így még jobban felgyorsulhat a nullemissziós buszok elterjedése.

Forrás: Daimler
Kép(ek) forrása: Daimler