A Kenworth távolsági árufuvarozásra tervezett nyergese, a W900-as igazi dinoszaurusznak számít az észak-amerikai piacon, mivel 1961 óta van gyártásban és még most is a márka egyik legsikeresebb termékének számít. Persze, ha szigorúan vesszük, akkor a modell története 1956-ig nyúlik vissza, amikor a Kenworth bemutatta a sorozat elődjét, a 900-as szériát, amely a már nem “Bullnose”, hanem nyújtott motorháztetős fülkével készült. 

Bár a sorozat zászlóshajójává 2018-ban a W990-es lépett elő, ettől függetlenül a W900-as dicsősége nem fakult meg. Hírnevét olyat példányok öregbítik, mint ez a 2005-ös gyártású, 6×4-es hajtásképletű darab, amelyen úgy fénylik a króm, mintha csak most gördült volna le a rentoni (Washington állam) gyár szalagjáról. 72 inches, vagyis 177,8 centiméter hosszú fülkéjében mintha megállt volna az idő. Fabetétes, sok műszeres, magas műszerfala mai szemmel elavultnak tűnhet. 13 sebességes, Eaton gyártmányú manuális váltója sem feltétlenül álomkategória az automata váltók világában. 

Ez a csőrős 42-szer kerülhette volna meg a Földet 1

Ez a csőrős 42-szer kerülhette volna meg a Földet 2

Fülkéje viszont még mindig tágasnak mondható az európai változatokhoz képest, mivel kontinensünkön alapvetően továbbra is meg van kötve a gyártók keze ezen a téren. Ebben a Kenworth W900-asban széles és vastag matraccal ellátott hálóágy van, de a kabin hátfaláról lehajtható felső ágy is kényelmes pihenést biztosít. Persze a kabin belsején egy kissé meglátszik már az idő múlása, hiszen ebben a W900-asban 1 054 341 mérföld, vagyis közel 1,7 millió kilométer van. Ez akkora futásteljesítmény, hogy közel 42-szer kerülhette volna meg a Földet. 

Ez a csőrős 42-szer kerülhette volna meg a Földet 3

Ez a csőrős 42-szer kerülhette volna meg a Földet 4

Ehhez képest Catepillar C15-ös, 14,6 literes dízelblokkja szinte patika állapotban van és még mindig bírja a strapát. Talán ezzel és a kiváló állapottal indokolható, hogy 75 ezer dollárért, vagy átszámítva 22 millió forintért árulják. Nálunk ennyiért már néhány éves, kis futásteljesítménnyel rendelkező nyergest is lehet venni. Igaz, azok külsőre nem is hasonlíthatók ehhez a Kenworth-höz, ami King of the Road a javából. 

Kövess minket a Facebook-on!