Egy szakmai zsűri a vadonatúj Mercedes-Benz Sprinter 75-öt választotta az idei év minibuszának. A Minibus of the Year díjról odaítéléséről idén egy 22 nemzetközi újságíróból álló csapat döntött, amelynek Boncsér Sándor, a Camion Truck&Bus magyar szaklap személyében magyar tagja is van.

Az elismerést a madridi Ifema Expo keretében adták át, mivel a díjra jelölt buszokat is az esemény keretében próbálták ki a szakemberek. A rangos elismerésért öt minibusz  – CNG hajtású Ferqui Sunrise, Indcar eStrada, MAN TGE I4X4 Intercity, valamint az új Iveco Daily CNG – volt versenyben. Az autóbuszok tesztelését  két napon keresztül a spanyol főváros vonzáskörzetében található Valdebebas-ban végezték, amely számos új modern épületnek, köztük a Real Madrid impozáns tréning létesítményének ad helyet.

Két évvel ezelőtt az első Minibus of the Year trófeát az Iveco Daily vihette el. Mivel a modell idén ráncfelvarráson esett át, joggal tartották számon az esélyes jelöltek között, ahogy a teljesen elektromos Indcar eStrada-t is. A zsűri azonban a tesztkörök után a Mercedes-Benz Sprinter 75-öt mellett tette le a voksát. Indoklásukban kiemelték, hogy a jármű nem pusztán egy  átalakított furgon, hanem egy valódi, teljes értékű, kis befogadóképességű miniautóbusz, amely 38 utas számára biztosít komfortos és kényelmes utazást.

A Sprinter harmadik generációja tavaly mutatkozott be a nagyközönségnek, a gyári építésű minibuszok pedig idén esnek át a modellfrissítésen. A városi utasszállításra alkalmas Sprinter 75 modellváltozat az elsők között kapta meg legújabb formatervet és a legfrissebb dízel hajtásláncot.