Tegnap történelmi pillanatot élt át a hazai légi közlekedés a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, mert első ízben landolt magyar HA-LVA lajstromjelű, új repülőgép Ferihegyen. Az Airbus A321neo csak az előfutára annak a több száz darabos bővítésnek, amit a WizzAir tervez a következő évekre vonatkozóan.

A szokásos flottaszínbe öltöztetett repülőgép Hamburgból érkezett és nem sokkal négy után landolt a betonon a lemenő Nap fényében. Ezután a repülőtéri tűzoltóautók vízsugarai alatt begördült az 1-es Terminál elé. Nem szokványos üdvözlés ez és nem is jár ki minden repülőgépnek Ferihegyen. Azonban az A321neo több szempontból is megérdemli a különleges fogadtatást. „Ez a repülőgép napjaink legmodernebb technológiáját képviseli. Általában a legfejlettebb mérnöki innovációk csak később jutnak el hozzánk, de most mi vagyunk a sor elején. Ez a géptípus csak mostanában kezd elterjedni a repülőgéppiacon, ezért a magyar utasok az elsők között ismerhetik meg az új típust” – emelte ki Váradi József, a Wizzair vezérigazgatója az A321neo bemutatóján.

Messze még a húsvét, mégis locsolkodtak Ferihegyen.

Az A321neo három évvel ezelőtt kapta meg a légalkalmassági engedélyt. Bár messziről nem tűnik olyan monumentálisnak, törzsének hossza eléri a 44,51 métert, mely csaknem 7 méterrel hosszabb a kistestvér, vagyis az A320neo alapváltozatnál. Szárnyfesztávolsága 35,8 méter, magassága pedig 11,76 méter. Jelenleg a piac leghatékonyabb keskenytörzsű repülőgépe, amely a korábbi tesztrepülések alatt összesen 350 órát töltött a levegőben. Hatótávolsága 6500 kilométer, maximális tömege üzemanyag nélkül 75,6 tonna.

Rendhagyó módon magenta színű szalagot vágtak át az avatón.

Legfontosabb újdonságai közé tartozik az új Pratt&Whitney PW1100G típusú hajtómű, valamint a továbbfejlesztett aerodinamika. A fejlesztéseknek köszönhetően 15 százalékkal kevesebb kerozint éget el a korábbi változatokhoz képest. A WizzAir saját mérései szerint azonban még ennél is jobb, akár 19 százalékos üzemanyag-megtakarítás is elérhető vele. Ez azt jelenti, hogy az elődhöz képest legalább 20 százalékkal olcsóbban üzemeltethető.

Halkabb és csendesebb

Szintén fontos előrelépés, hogy kilenccel több, összesen 239 ülés van a fedélzetén, ugyanakkora lábtér mellett, ami leginkább a vékony támlás üléseknek köszönhető. Nem elhanyagolandó az a tény sem, miszerint zajszintje 43%-kal alacsonyabb az elődhöz képest. Ez jó hír lehet a ferihegyi repülőtér közelében élők számára. „Az elmúlt napokban bejárta a sajtót az a hír, hogy csökkenteni kell a Liszt Ferenc légikikötő zajszintjét. Mi pedig most hoztunk egy olyan gépet, ami majdnem fele akkora zajkibocsátással működik, mint a korábbi repülőgépek” – jegyezte meg Váradi József.

Az ülések kényelmesek, a lábtér pedig megfelelő. Persze, minden annak a függvénye, mennyi időt kell ülve kibírni a fedélzeten.

És nemcsak csendesebb, hanem jelenleg a legzöldebb repülőgéptípus is egyben, mivel valamennyi károsanyag-kibocsátási értékben alulmúlja az előző generációs személyszállítókat. A társaság közlése szerint a WizzAir a legzöldebb légitársaságnak számít az utaskilométerre vetített szén-dioxid-kibocsátás tekintetében az 59 g/RPK értékével, de az új A321neo még ennél is kisebb, 48 g/RPK szén-dioxid-kibocsátással rendelkezik.

Csökkenteni kell a szennyezést

A repülőgépek szennyezésének csökkentése kulcsfontosságú, hiszen a személyszállító gépek évente annyi üzemanyagot égetnek el, mint ha 150 millió autó kerülné meg a Földet az Egyenlítő mentén. A légi közlekedés károsanyag-kibocsátása 2014-17 között több mint 10 százalékkal nőtt és az előrejelzések szerint 40 százalékkal emelkedhet a repülők száma az európai légtérben. Innen nézve egyenesen jó hír, hogy a WizzAir 184 darab A321neo repülőgépet tervez vásárolni, de a kisebb, 186 székes változatból (A320neo) is legalább 72 darabot szereznek be. A vadonatúj A321neo első útja Rómába vezetett a mai nap folyamán, de az év közepéig még hét új példány érkezik belőle Budapestre, így egyre több utas találkozhat vele. A tervek szerint például a Budapestről Malmőbe, Frankfurtba, Londonba, Madridba és Berlinbe közlekedő járaton is ilyen gépek viszik majd az utasokat.

Az A321neo kabinja telis-tele színes kijelzővel.

1,5 másodperc

A vadonatúj repülőgéptípussal a WizzAir új fejezetet nyit a társaság történetében, amely a terveik szerint még nagyobb fejlődéssel párosulhat. A cég az elmúlt 15 évben összesen 34 millió utast szállított és évente közel 200 ezer járatot közlekedtet. Ez azt jelenti, hogy másfél percenként fel- vagy leszáll egy WizzAir-repülőgép a világ valamelyik pontján. A magántársaság tervei szerint nyolc év múlva már a 100 milliomodik utast köszönhetik és forgalomba állíthatják a 300. repülőgépet. További cél, hogy dinamikusan növeljék az alkalmazottaik létszámát a jelenlegi 4500-ról 10 ezerre. Csak idén 71 új útvonallal bővítik a kínálatot, emellett létrehoznak egy krakkói bázist is. A társaság a Brexitre való felkészülés jegyében pedig megalapította az angliai leányvállalatot.

239 szék található az A321neo fedélzetén.

A WizzAir hazánkban 36 százalékos részesedéssel piacvezetőnek számít és az előkelő pozíció megtartása érdekében 15 új repülőt helyeznek forgalomba idén Magyarországon. A tervek szerint a társaság folyamatosan cseréli le a régebbi gépeket és a hazai flotta az év végére már modernebb és gazdaságosabb repülőgépekből fog állni.

Forrás: King of the Road