A közép-amerikai országban közel 15 ezer kilométeres úthálózat áll rendelkezésre, azonban ennek csak kisebb része, nagyjából ötezer kilométer van leaszfaltozva. Emiatt strapabíró buszokra van szükség. A mostoha körülményeknek egyelőre az amerikai iskolabuszok képesek megfelelni a néhai spanyol gyarmaton, ezért tucatszámmal lehet látni Guatemalában orrmotoros autóbuszokat.

Ezeket – a főleg Ford Bluebird típusú (újabban Navistar) autóbuszokat – használtan szerzik be az Egyesült Államokból, de mielőtt forgalomba állnának, elképesztő flanccal látják el őket. Mindezt azért, hogy ne sárga iskolabuszok rohangáljanak az indiánok és meszticek földjén, hanem csili-vili gázolajfalók, melyek életre szóló élményt nyújtanak az országba betévedő turistáknak.

chicken-buses-9[6]

Az élmények azonban vegyesek lehetnek, erre egyre több internetes portálon hívják fel a külföldiek figyelmét. A 15 milliós ország fővárosában, Guatemalavárosban ugyanis könnyen megtörténhet, hogy átverik, vagy kirabolják a turistákat. Éppen ezért azt tanácsolják a külföldieknek, hogy a “csirkebuszokon” jól nézzék meg, mennyit fizet előttük egy helyi lakos, mert ha netán megkérdezik a sofőrt az árról, akkor ők az úgynevezett “gringóadót” is hozzátehetik az összeghez.

chicken-bus2

A “csirkebuszokat” több ütemben vásárolták meg, ezért koruk szempontjából jelentős eltérés lehet. Ettől függetlenül a Guatemala közlekedésével foglalkozó internetes oldalak szerint ezek a buszok biztonságosak. Valószínű, hogy ezzel a sofőrök is tisztában vannak, hiszen gyakran versenyeznek egymással a rivális társaságok buszvezetői, ha az útviszonyok lehetővé teszik. Sokáig csak ilyen buszok voltak forgalomban az országban, azonban néhány évvel ezelőtt megjelentek a légkondicionált autóbuszok is, azonban ezeket főleg távolsági viszonylatokon lehet látni.