A föld egyhatodán elterülő Oroszországból a történelem során – főleg a hidegháborús időszakban – olyan dolgok bukkantak elő, amihez hasonlókra még csak példa sem volt más országokban, vagy ha mégis, akkor csak kicsiben. Az oroszoknál talán pont az lett ezeknek a projekteknek a veszte, hogy túl nagyban gondolkodtak, hiszen a most következő járművek legtöbbje az üzemeltetéshez szükséges pénzügyi erőforrások hiánya miatt futott zátonyra. Legalábbis hivatalosan ezt állították…
Éhezhettek milliók az országban, eshetett térdre a gazdaság, a hadiipar és a technológiai fejlesztések mindig is elsődleges célok voltak, és ennek köszönhetően születtek azok az érdekes, néha megalomán szerkezetek, amik közül most szemezgetünk néhányat.




7 fotó

MAZ 7907 – A hidegháború igazi szörnyszülötte a harminc méter hosszú, 12 tengelyes rakétahordozó. 220 tonnás tömegbírása elég volt ahhoz, hogy hátára vegye a kor legnagyobb nukleáris rakétáit, mozgatásáról egy 1250 lóerős gázturbina és a minden kereket külön hajtó villanymotorok egysége gondoskodott. Az elkészült prototípusokból csak kettő maradt fenn.
Melyik elfeledett orosz járművet próbálnád ki leginkább?
Egy aeroszánt
4% (27)
Wagon TA-05
5% (32)
Szormovics légpárnás
10% (58)
Progvev-T
38% (229)
Szovjet Turbojet
11% (65)
MAZ 7907
15% (90)
Bármelyiket
15% (90)
Egyiket sem
2% (15)



