2700 négyzetméteren, 33 kiállítóval, közel 25 járművel zajlott le tegnap hazánk egyik legnagyobb autóbuszos eseménye, a Busexpo. A NiT Hungary, azaz a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozók Ipartestülete a zsámbéki drivingcamp Hungary területén ingyenes kiállítással egybekötött szakmai konferenciával várta a látogatókat. Hatalmas galériánkban most bemutatjuk a tegnap kiállított legszebb, legérdekesebb járműveket. A galéria megnyitásához kattints a képekre!

Felújított, egykoron a BKV állományában lévő Ikarus 620-as autóbusz ÁMG pótkocsival. A típus érdekessége, hogy a vezetőfülkét teljesen elválasztották az utastértől, ugyanakkor a kalauz a vezető melletti utasülésen is utazhatott szabadidejében
A helyszínek között ez a kisbusz szállította az utasokat
Eredeti állapotában felújított Ikarus 266-os, melyről korábban mi is írtunk. Ez a modell a magyar autóbuszgyártás fénykorában gördült le a szerelősorról. A 266-osból több mint 6600 darabot gyártottak, melyekből ma már szinte alig néhány tucat fut az utakon. A modell az 1971-es BNV-n mutatkozott be, kifejlesztésénél a mérnökök az egyszerűségre és olcsóságra törekedtek.
A Volkswagen Crafter kisbusz változata, mely már megnövelt csomagtérrel készült
26 fotó

Felújított, egykoron a BKV állományában lévő Ikarus 620-as autóbusz ÁMG pótkocsival. A típus érdekessége, hogy a vezetőfülkét teljesen elválasztották az utastértől, ugyanakkor a kalauz a vezető melletti utasülésen is utazhatott szabadidejében

Felújított, egykoron a BKV állományában lévő Ikarus 620-as autóbusz ÁMG pótkocsival. A típus érdekessége, hogy a vezetőfülkét teljesen elválasztották az utastértől, ugyanakkor a kalauz a vezető melletti utasülésen is utazhatott szabadidejében

Egy jól sikerült típus, a Credo Econell 12, melyből már több tucat közlekedik idehaza. Az autóbusz  90 utas szállítására alkalmas, melyből 49 ülőhely és 41 állóhely áll rendelkezésre

A Setra TopClass500-as típuscsaládját háromféle típus, a S 515 HDH, az S516 HDH és az S 517 HDH alkotja, melyek 12,5 méteres, 13,3 méteres, valamint 14,2 méteres hosszúságban gördülnek le a futószalagról

Fotók: Huber Márton