1968-ban, az Earls Court Motor Show-n mutatkozott be a Morgan Plus 8-as, amiből fél évszázad alatt nagyjából 6000 darab hagyta el a manufaktúra kapuját. Erre az évfordulóra különleges kiadású modellel emlékeznek meg a Morgan-nél, melyből 50 példány készül természetesen kézi összeszereléssel. Egyhamar nem szaladgálhat mindegyik az utakon, hiszen az autó elkészítéséhez körülbelül 8 hét szükségeltetik.

A korai példányokat még a Rovertől származó V8-as motor hajtotta, ezzel szemben a friss Morgan-ekbe már az Aero-ból is ismerős BMW blokk kerül. A motorhoz hatsebességes kéziváltót vagy akár automatát is rendelhetnek a vásárlók. Az 1100 kilogrammot nyomó Morgan Plus 8-as orrában 4,8 literes, szívó nyolchengeres található 370 lovas teljesítménnyel és 490 Nm nyomatékkal. Álló helyzetből 4,5 másodpercig tart a 100-as sprint, a végsebesség 250 km/óra, mely bizonyára intenzív élmény a könnyű, nyitott sportkocsiban.

Ünnepi modell készült a klasszikus Morganből 2

Aki azonban kevesebb szellőre vágyna, annak rendelhető teljes szélvédővel ellátott, nyitható vászontetővel is az ünnepi modell. Új felnik is készültek hozzá, melyeknek retrós formája mögött nagyobb fékek bújnak meg. A szűkös utasteret könnyű és az időjárás viszontagságainak ellenálló bőrkárpitozás, valamint valódi fa díszbetétek borítják, hogy tökéletesen hű legyen a klasszikus angol sportkocsiról kialakult képhez.

Bár az autó múltidéző, a lámpák sokat fejlődtek ötven év alatt, így ide is bekerültek a LED-ek, azonban ezeket sikerült szépen integrálni a sárvédőből kibújó fényszórókba. A limitált szériás Morgan Plus 8-asok ára 38 millió forintnak megfelelő összegről indul.